37. Tour de Hongrie: egy észt viking diadala (2016)

2015-ös sikereken felbuzdulva a verseny fennállásának kilencvenegyedik évében újfent remek küzdelmet hozott a Magyar Körverseny, amelynek végén, első ízben egy észt kerékpáros ünnepelhetett.

A verseny végkimenetele az első szakasz szökése során dőlt el. A szombathelyi prológ alkalmával egy magyar versenyző, nevezetesen Szalontay Sándor szerezte meg a sárga trikót, melyet aztán az észt Mihkel Raim vett le róla. Mihkel Raim diadala teljes mértékben megérdemelt, minden nap remekelt: a prológon második lett, a keszthelyi befutót megnyerte, Siófokon hetedikként futott át a célvonalon, Karcagon ötödik volt, a Kékestetőre a negyedik helyen ért fel, de negyedik lett a végső, budapesti befutónál is. Ilyen kiegyensúlyozott teljesítménnyel nem is lehetett kérdés, hogy az övé lesz a sárga trikó! A verseny ezúttal is hatalmas tömegeket vonzott az utak mellé, a Tour de Hongrie szerepe megkérdőjelezhetetlen.

mini-TDH5sz_005

A rajthoz álló öt hazai csapat is tisztes helytállást tanúsított, a legjobb magyar eredmény a budapesti befutó alkalmával született, Lovassy Krisztián (Differdange-Losch) a 2015-ös évhez hasonlóan ezúttal is a dobogó harmadik helyére állhatott fel. Összetettben pedig a tizenhetedik pozícióban záró Rózsa Balázs (Szuper Beton) lett a legjobb.

A szakaszgyőztesek – Szombathely (prológ, 1 km): Szalontay Sándor (magyar, Dr. Bátorfi-Agria KTK), Fertőd-Keszthely (133 km): Mihkel Raim (észt, Cycling Academy Team), Keszthely-Siófok (164 km): Ahmed Amine Galdoune (marokkói, Delia Gallina Colosio), Cegléd-Karcag (185 km): Gediminas Kaupas (litván, Differdange-Losch), Karcag-Kékestető (144 km): Chris Butler (amerikai, Cycling Academy Team), Gyöngyös-Budapest (99 km): Rok Korosec (szlovén, Radenska-Ljubljana).

  1. Tour de Hongrie (2016. június 28.- július 3., 740 km)

Az összetett végeredmény:
1. Mihkel Raim (észt, Cycling Academy Team) 16:34:50
2. Oleksandr Polivoda (ukrán, Kolss-BDC) + 18 mp
3. Daniel Turek (cseh, Cycling Academy Team) + 20 mp

A csapatversenyben: 1. Cycling Academy Team (izraeli)
A pontversenyben: 1. Ahmed Amine Galdoune (marokkói, Delia Gallina Colosio)
A hegyiversenyben: 1. Chris Butler (amerikai, Cycling Academy Team)
A fiatalok összevetésében: 1. Ziga Rucigaj (szlovén, Radenska-Ljubljana)