5. szakasz

20165szak

20165szakmap

funiq

Kövesd a szakaszt a FunIQ interaktív térképén!

A Mátra kapuja csaknem egyidős a rangos kerékpárverseny történelmével, hisz elsőként a 4. Tour de Hongrie során, 1929-ben került be a viadal útvonalába. Mivel a Kékestető befutója – ha lehet így fogalmazni – kihagyhatatlan a Magyar Körverseny útvonalából, a közelben fekvő Gyöngyös is évről évre komoly szerepet vállal a legnevesebb hazai bringás esemény megrendezéséből.

Gyöngyös logo_fekvo_evszammal_zold [varos] [Converted]

1929-ben Miskolc és Gyöngyös között 145 kilométer volt a táv, amelynek végén Vida II. László az MKSZ kerékpárosa győzedelmeskedett. A településen, korábban már számtalan alkalommal áttekert a mezőny, azonban leginkább a 90-es évek közepétől lett számottevő a szerepe a Magyar Körversenyen. 1996-ban például cél- és rajtállomásként is funkcionált. A gyöngyösi befutót későbbi világbajnoki ezüstérmesünk, Bodrogi László nyerte, aki akkor a Blikk-Stollwerck-FTC csapatát erősítette.

Tour de Hongrie 1996

1997-ben és 1998-ban szintén mindkét szerepet betöltötte a település. Előbbi esztendőben a szerb Dobrivoje Jovancsevics, míg utóbbi évben Árvai Attila diadalmaskodott a befutónál, a híres Szent Bertalan-templom árnyékában. 2001-ben, 2003-ban és 2004-ben a zárószakasz rajtállomásaként tündökölt a Heves megyei város, hisz mindannyiszor budapesti befutóval zárult a megmérettetés. 2004-ben, az ausztrál Cody Stevenson nyerte a Gyöngyöst érintő etapot, míg tavaly, 2015-ben a szlovén Jan Tratnik győzött a városból induló utolsó szakasz során.

Amennyire bőséges a város történelme – az avaroktól kezdve, Árpád vezéren át Vak Bottyánig megannyi esemény fűződik Gyöngyöshöz – olyannyira népszerű errefelé a kerékpársport is.

Várhatóan a gyöngyösi rajtvonalnál felsorakozva már eldőlni látszik majd a sárga trikó sorsa, ám az utolsó etapon sem lesz szó örömkerékpározásról, hiszen a fővárosi befutó megnyerése mindig presztízskérdés a kerékpárosok számára.

Gyongyos

Az idei Tour de Hongrie mezőnye július 3-án érkezik Budapestre, ahol a Budai Vár és a Várkert Bazár előtti sétány ad majd otthont a nagy finálénak. Budapest, habár megszakításokkal, de az esetek túlnyomó részében már eddig is a Magyar Körverseny záró célállomásaként funkcionált.

BP logo_fekvo_evszammal_zold [varos] [Converted]

Budapest Magyarország fővárosa, s egyben legnagyobb és legnépesebb városa, az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja. Emellett Pest megye székhelye is, bár közigazgatásilag nem része annak.

Természetesen 1925-ben már az első Tour de Hongrie is Budapestről indult, majd két nap múlva ugyanide érkezett vissza. A Győr–Budapest szakaszt, vagyis a verseny történetének első fővárosi befutóját Rusovszky Mihály, az MTK versenyzője nyerte. Egészen 1942-ig fővárosunk szolgált rajt és célállomásként, ám akkor a II. Világháború árnyékában a visszacsatolt erdélyi területek felé vette az irányt a karaván, így Nagyváradon volt a nagy finálé. 1943-ban nagyrészt ugyanezen az útvonalon haladt a mezőny, majd a háborút követően – visszatérve a jól megszokott kerékvágásba – újra Budapesten ért véget a nagy kaland.

Budapest

1963 volt az első év, amikor Szombathelyről indult és Szombathelyre is érkezett vissza a Magyar Körverseny mezőnye, de természetesen ebben az esztendőben is érintette a fővárost a versenyt. 1964-ben is Szombathely volt a célállomás.

1993-tól 2001-ig a hosszú álmából felébredő megmérettetés ismételten csak a Budapest-Budapest útvonalon haladt, az azt követő években azonban már csak a befutó szerepkörét töltötte be a főváros. 2006 és 2008 között ellenben nem is érintette Budapestet a nagyrészt inkább Borsod megyére összpontosító Tour.

2015-ben a Gyöngyös és Budapest közötti 106 kilométeres szakasszal ért véget a kilencvenedik születésnapján visszatérő Tour de Hongrie. Vasárnap délelőtt rajtolt Gyöngyösről a verseny mezőnye, hogy teljesítse az utolsó etap távját. Az összetett második helyén álló Andi Bajc csapata, az Amplatz-BMC már az első kilométereken előre küldte az egyik emberét, a szlovén Jan Tratnik pedig mehetett is, hiszen az összetettben olyan jelentős volt a hátránya, hogy a sárga trikóst ez egyáltalán nem veszélyeztette.

A magányos szökevény, Jan Tratnik szorgosan növelte az előnyét, miközben az üldözők élén a sárga trikós Tom Thillt védő luxemburgi csapat, a Differdange-Losch arra ügyelt, hogy egyben tartsa a mezőnyt. Ezt sikerrel tette, de a budai körpályához érve a debreceni Pályi Csaba és a holland Robert-Jan Mol fel tudott zárkózni hozzá.

Tratnik azonban továbbra is bírta erővel, a Budai Várban lerázta követőit, s a három kilométeres technikás pályán két kört egyedül megtéve megszerezte a szakaszgyőzelmet. A mezőny hiába üldözte, csak 11 másodperces hátránnyal érkezett a célegyenesbe, s a sprintben a szlovén Andi Bajc szerezte meg a második, Lovassy Krisztián pedig a harmadik helyet.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

Az utolsó szakaszt megnyerni igazi kiváltság, így nagy valószínűséggel már most számos kerékpáros foga fáj a 2016-os verseny utolsó etapjára!

Budapest

A Budapesten várható útlezárásokról