Jönnek az Europe Tour nagyjai: a Kolss-BDC is a Tour de Hongrie mezőnyében!

A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie június 28-án Szombathelyen rajtol, a nemzetközi mezőny hat versenynap alatt, tíz megyét érintve 740 kilométert tesz meg a budapesti befutóig. Az idén 20 csapat kap meghívót, így várhatóan 25 ország 120 kerekese áll rajthoz a Magyar Körversenyen. A résztvevő csapatokat bemutató sorozatunkban ezúttal az ukrán kontinentális Kolls-BDC következik, amely tavaly negyedik lett az UCI Europe Tour-sorozatban!

Kelet-Európa egyik legerősebb kontinentális sora az ukrán Kolss-BDC, amely 2007-ben alakult Mikola Szkorenko vezetésével. Kezdetben a Kolss bútorgyártó cég támogatásával iskolások számára szervezett kerékpáros programokat, amatőr férfi és női csapatot létrehozva, később a projekt legfőbb céljává vált egy félprofi kontinentális sor létrehozása, ahová a tehetséges fiatalok idővel felléphetnek.

Kolss2

2010-ben a férfi csapat így kontinentális, azaz harmadosztályú besorolást nyert. Első komolyabb eredményükre 2011-ig kellett várni, amikor a Szlovák Körverseny ötödik szakaszán Mihajlo Kononyenko diadalmaskodott. Az évek során számos, az Europe Tour-sorozatba tartozó egy- és többnapos versenyen nyertek, megannyi ukrán nemzeti bajnoki címükről nem is szólva. Az országút mellett a pályaszakágban is többször jeleskedtek.

A Kolls 2015-ben egyesült a lengyel BDC sorával, ám 2016-ban egyetlen olasz kerekest leszámítva ismételten csak színtiszta ukrán sorral vág neki az évnek. A keretben olyan bringásokat találunk, mint Vitalij Buc, aki 2011-ben Szeghalmi Bálint is csapattársa volt az olasz gárdánál, és a Vuelta a Espanán is rajthoz állt.

Az idei szezonban eddig három egynapost és egy szakaszversenyt nyert az ukrán együttes. Buc révén a Belgrád-Banja Lukát, a már említette Kononyenko sikerével a Memorial Romana Sieminskiegót, míg Andrij Kulik a Visegrádi 4-ek szlovákiai versenyén győzedelmeskedett, Olekszandr Polivoda pedig a lengyel CCC Tour–Grody Piastowskie többnaposán bizonyult a legjobbnak. Az előzetes nevezés szerint mindannyian rajthoz állnak az idei Magyar Körversenyen is.

kolss

A Kolss-BDC csapata az idei Tour de Hongrie egyik legkomolyabb sorának ígérkezik, nagy eséllyel azért érkezik hozzánk, hogy a szakaszgyőzelmek mellett az összetettben is a legjobbak közé kerüljön.

Csapatok a Tour de Hongrie mezőnyéből: