Budapest köszöntője

Köszöntöm abból az alkalomból, hogy immáron 38. alkalommal rendezik meg a legnagyobb magyar kerékpárversenyt, a Tour de Hongrie-t, amely Szombathelyen rajtol, majd a Keszthely, Zalaegerszeg, Velence, Siófok, Paks, Cegléd, Karcag, Miskolc, Jászberény útvonalon haladva július 2-án a fővárosba ér.

A jelentős történelmi múltra visszatekintő és számtalan magyar sikert hozó verseny kiváló alkalom arra, hogy Budapest újra megmutassa magát a világnak. A magyar nemzet fővárosában – köszönhetően a kormány támogatásának – az elmúlt években számtalan sportcélú fejlesztés valósult meg, megújultak emblematikus köztereink, egy sor közlekedési célú fejlesztés fejeződött be és zajlik jelenleg is. A városvezetés határozott célja, hogy kényelmes, élhető és biztonságos Budapestet teremtsen, ahol nemcsak az itt lakók érzik otthon magukat, hanem azok a vendégek is, akik például egy olyan sportesemény miatt látogatnak a fővárosba, mint a legnagyobb hazai kerékpárverseny.

BP logo_fekvo_evszammal_zold_2017Budapest vezetése rendkívül fontosnak tartja a sportban rejlő lehetőségeket: annak köszönhetően a város fejlődése újabb lendületet kaphat, a sport ereje összekapcsolja a generációkat, közösséget teremt, erősíti a hagyományokat, elősegíti a kreativitást és az innovációt. A sport fontos stabilizáló erő, feszültséget vezet le, általa a társadalom szinte minden rétege megszólítható. Budapest nemcsak a nagy világversenyek, hanem a sok ezer résztvevővel zajló tömegsport-rendezvények házigazdájaként is ismert. A magyar főváros – köszönhetően földrajzi elhelyezkedésének – vonzó sporttalálkozóhely észak és dél, kelet és nyugat között.

Budapest Magyarország sportéletének meghatározó részeként sporthagyományaival és sportgyakorlatával rendkívül előkelő helyet foglal el a világban. Azzal, hogy újabb patinás sportesemény helyszíne lehet a főváros, ismét bebizonyosodhat, hogy Budapest szereti a sportot, a sport pedig szereti Budapestet.

Sok sikert, jó szurkolást kívánok!

Tarlós István
Budapest főpolgármestere