Keszthely idén is a Tour de Hongrie fontos állomása lesz

A tavalyi Tour de Hongrie egyik fontos állomása volt Keszthely települése. Az idén újfent kiemelt szerepet kap a város azon a szakaszon, amely a fertődi Esterházy-kastély szépségeit igyekszik ötvözni a keszthelyi Festetics-kastély pompájával.

A Balaton-parti üdülővárosban persze nem először jár a nemzeti körverseny karavánja. 1930-ban két ízben is érintette Keszthely városát a fennállása során első ízben ötnaposra bővített Magyar Kerékpáros Körverseny.

Abban az évben 1016 kilométer várt a mezőnyre, s a Tour de Hongrie történetében először állt rajthoz egy olasz csapat, amely az öt szakaszból négyet is megnyert Andrea Minasso révén, ráadásul kapitánya, Vasco Bergamaschi toronymagasan szerezte meg az összetett első pozícióját. Az egyetlen kivétel a szakaszokon Vida László, a BSE versenyzője volt, aki a második napon tudott belerondítani az olaszok hegemóniájába.

A körversenyen olyannyira fölényben voltak a taljánok, hogy még az akkori sportnapilap vicc rovata is róluk szólt.

„A Tour de Hongrie versenyen az olasz Bergamaschi maschirozott be elsőnek. Tekintve, hogy a magyarok sokkal többen voltak, ez eléggé nagy blamás!”

tdh_1953_keszthely 001A Tour de Hongrie befutója 1953-ban Keszthelyen

1937-ben a lengyel Napireala, 1949-ben a francia André Labeylie nyerte a keszthelyi befutót. Négy évvel később 1953-ban Bartusek Béla kétszer is győzött. Elsőként a Szombathely és Keszthely közötti 133 kilométeren, majd a Keszthely-Keszthely közötti 199 kilométeres szakaszon is első lett. 1963-ban szintén a város szolgált az egyik etap rajtállomásaként, amelynek végén az NDK-s Egon Adler ünnepelhetett. 1964-ben a Keszthely-Székesfehérvár szakaszon a lengyel Blawdzyn nyert.

A hosszú kihagyást követően 2015-ben már az első kilométereken egy népesebb csapat kezdeményezett szökést. Az ezután kialakuló bolyban egyetlen magyar versenyző vívott ki helyet magának, pekingi olimpikonunk, Kusztor Péter, aki egy csapattársának támogatását is maga mellett tudhatta.

A szökevények legnagyobb előnye alig két percnyi volt, a mezőny nem is engedte őket túl messzire, de a hajrában nem is tudta jelentősen megközelíteni őket. Keszthelyre érve az addig nagy egyetértésben dolgozó, tíz fős szökevénycsapat egysége felbomlott, hatan – köztük Kusztor Péter – értek be némi előnnyel a három kilométeres körpályára. A nehéz, emelkedőkkel tarkított, helyenként macskaköves körpályán aztán a szlovák Maros Kovac tekert a legjobban, ő szerezte meg a szakaszgyőzelmet és ezzel együtt a sárga trikót is.

keszthely3

A Balaton nyugati szegletében fekvő, ősi történelemmel és kultúrával, no és virágzó turizmussal rendelkező hangulatos város 2016. június 29-én szerdán, a fertődi Esterházy-kastély elől induló mezőnyt fogadja, stílusosan a kiemelkedő jelentőségű műemléke, a Festetics-kastély tőszomszédságában.