Cegléd, Kossuth városa, a Tour de Hongrie új láncszeme

A 2016-os Tour de Hongrie harmadik szakasza július elsején Cegléd központjából, a Kossuth-térről rajtol. Az alföldi, teljesen sík szakasz végén látványos mezőnyhajrá várható a Karcagon felállított célban.

cegled cimerAz „Alföld kapuja” elnevezéssel is illetett Pest megyei település, Cegléd Budapesttől 74 kilométerre, délkeletre található. A város a Duna-Tisza közi síkvidéken, két természeti kistáj, a Gerje-Perje-sík és a Pilis-Alpári-homokhát találkozásánál fekszik.

Történelmi múltú város: Jellasics szeptemberi támadásának hatására Kossuth Lajos 1848. szeptember 10-én hadba hívó cikket jelentetett meg. Ugyanezen a napon a ceglédi főbíró, Csizmadia Mihály összehívta Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét tanácsát, és egy határozatban arra szólították fel a kormányt és az országgyűlést, hogy kezdje meg az ország felfegyverzését, ez volt a Ceglédi levél. Kossuth erre a határozatra is hivatkozhatott, amikor az országgyűlésben bejelentette, hogy toborzókörútra indul.

cegled

1848. szeptember 24-én délután vonattal érkezett első állomására, Ceglédre. Kossuth Lajos innen hívta harcba az Alföld népét. Erre az eseményre a Szabadság teret övező házak közül az egyiknek falán emléktábla hívja fel az arra járó figyelmét.

Ceglédnek már 2015-ben is volt kötődése a Magyar Kerékpáros Körversenyhez, hisz az esemény minden egyes állomásán a ceglédi Hegeshow szórakoztatta a nagyérdeműt. Hegedűs László, vagy ahogy a kerékpáros világ ismeri, Hege az igazi közönségkedvenc szakág, a triál egyik világklasszisa.

Sisakot Viselek! Túra 1. szakasz, Szombathely-Keszthely

Ceglédről ezen a nyáron is harcba indulnak a vitézek, ezúttal drótszamaraik nyergében, hogy eldöntsék, ki lesz közülük a nemzetközi mezőny leggyorsabbja.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto