Lovassy Krisztián: Már az elején résen kell lenni!

Londoni olimpikonunk vallja: egyre könnyebben megbirkózik a rá nehezedő terhekkel, azzal is, hogy ismét tőle remélik a kiemelkedő magyar szereplést a Tour de Hongrie viadalán. Az előjelek felemásak: egy későn kezdett szezon után betegségből felállva áll majd rajthoz, ám csapata erősebb lesz, mint tavaly vagy tavalyelőtt volt.

A 29 esztendős Lovassy Krisztián lassan két évtizede a kerékpározás rabja, s már fiatalon felhívta magára a figyelmet, amikor ötödik helyezést ért el az ifjúsági pályakerékpáros világbajnokságon. Évek óta „ingázik” pálya és országút között, utóbbi szakában már légióskodott az erdélyi Tusnád és a norvég Team FixIt.no együttesében, három éve pedig a luxemburgi székhelyű Differdange-Losch menője. A Tour de Hongrie legutóbbi két kiírásában egyaránt főszerepet vállalt, mindkét alkalommal harmadik lett a budapesti befutónál.

– Úgy alakulnak a dolgaid, ahogyan a fontos verseny előtti időszakra tervezted?
– Nem egészen – válaszolt kérdésünkre Lovassy Krisztián. – Tavaly még véget sem ért az országúti szezon, amikor elkezdtem pályázni, az volt a célom, hogy a BVSC-Zugló kerékpáros szakosztályának támogatásával megfelelően felkészüljek a Világkupa-versenyekre, s azokon kiharcoljam a világbajnokság pontversenyében az indulás jogát. Ez elég jól sikerült, mert Los Angeles-ben a scratch versenyszámban elért nyolcadik hellyel még egy számban tudtam kvalifikálni magam, így két számban is indulhattam.

– A világbajnokság aztán az utóbbi évek legjobb magyar eredményét hozta, kilencedik lettél a pontversenyben.
– Azért ez inkább egy biztonsági kilencedik hely volt, ha kockáztatok, lehetett volna sokkal jobb is, de el is bukhattam volna. Igyekszem előre gondolkozni, a tokiói olimpiára szeretnék kijutni, ahhoz most kellett egy top tízes világbajnoki helyezés. Az mindenesetre biztató a jövőre nézve, hogy fél év alatt sikerült jól felkészülnöm, a világbajnokság után ebben a versenyszámban az ötödik helyre kerültem a világranglistán.

– Ez az időszak nyomot hagyott az országúti versenyzésen is?
– Igen. A csapatnál büszkén fogadták a világbajnoki eredményt, de azért tisztában kell lennem vele, hogy bár a pályázás miatt a BVSC-Zugló is támogat anyagilag, a fizetésem túlnyomó részét tőlük kapom, és ők országúti versenyzőnek szerződtettek. A pálya miatt sokkal később, egy hónappal a többiek után kezdtem az országúti szezont, jóval kevesebb versenykilométert gyűjtöttem, egy kicsit meg is lepett, hogy ennek ellenére bekerültem a Luxemburgi körversenyen induló csapatba. Ez a klubunk fő versenye, 2.HC-kategriás viadal. Csak öt versenynap volt bennem a rajt előtt, igazából ehhez képest jól teljesítettem, végigdolgoztam a mezőny elején, de az utolsó szakaszra kicsit megbetegedtem. Sokat nem tudtam pihenni, mert három nappal később már átmentünk Franciaországba, ahol már a rajt után komoly oxigénhiánnyal küszködtem. Az első nap szenvedése után a második napon kiálltam, egész héten pihentem. Aztán hazarepültem, ezen a héten még antibiotikumot kaptam, úgyhogy kemény edzéseket nem végezhettem.

– Az olvasók számára jegyezzük meg, hogy kevesebb mint két héttel a Tour de Hongrie rajtja előtt beszélgettünk. Elég lesz ennyi idő a visszaállásra?
– Azt gondolom, igen. A formámmal nincs gond, a Luxemburgi Körversenyen elvégzett komoly munkának meglesz az eredménye, ha a betegségen teljesen túl leszek, akkor bizakodva várhatom a versenyt. Két éve amúgy sokkal rosszabb állapotban álltam rajthoz.

– Ennyi idő elteltével hogyan gondolsz vissza az elmúlt két Magyar Körversenyre?
– 2015-re nagyon szívesen, pozitív élményeked adott, s ha a győzelmet eldöntő szökésben nem görcsöl be a lábam, egy biztos dobogós helyezés vagy akár egy összetett győzelem is benne lett volna a pakliban. Jól ment, a Kékesre ötödikként értem fel, másnap Budapesten dobogós lettem, Tom Thill révén megnyertük az összetettet, a csapatversenyben is nagyon jók voltunk. Az első év szinte tökéletes volt.

– A második?
– Tavaly talán túl sok terhet raktam magamra, mindenképpen meg akartam nyerni a versenyt, ez így általában nem szokott működni. Nem is az erőmön múlt, a formám jobb volt, mint 2015-ben, de az első nap számomra nem jól alakult, s a kerékpár hiába egyéni sport, országúton csapatok versenyeznek. Volt olyan csapattársam, akire az összetett versenyben tudtunk építeni, ilyenkor nincs mese, be kell állni a sorba, őt kell segíteni.

– Azért megpróbáltad egyedül is, a királyetapon nagyon hosszú szökésre vállalkoztál.
– Két másik versenyzővel szöktem meg, talán ha hasonló erőben vagyunk, másként is alakulhatott volna, de amikor húsz kilométerre a hegy lábától egyedül maradtam, már tudtam, hogy nem sikerülhet. Az azért jól esett, hogy másnap így is sikerült dobogóra állnom Budapesten.

– Mondtad, hogy túl nagy terhet pakoltál magadra. Lelkizős vagy?
– Eléggé.

– Pedig most is elsősorban tőled várják, hogy az erős nemzetközi mezőnyben magyarként jól szerepelj.
– Igyekszem azért ezzel megbirkózni. Szépen lassan elfogadtam ezt az állapotot, talán tavaly volt a legnehezebb. Most sokkal nyugodtabb vagyok, jól érzem magam, a csapatom is sokkal erősebb mint a korábbiakban.

– Kire figyeljünk majd?
– Olyat nem tudnék mondani, hogy kire ne… A luxemburgi Tom Thillt nem kell bemutatni, a spanyol Gabriel Reguero is nagyon erős, tavaly negyedik volt összetettben, a moldovai Raileanu is jó összetett menő, néhány napja negyedik lett a Bihari Körversenyen, ha engem is ide számolunk, négyen is képesek lehetünk a jó összetett eredményre. Indul még a belga Donders, aki kitűnő sprinter, és a 2014-ben magyar bajnok Rózsa Balázs.

– Vele és a csapat mellett dolgozó Liska Gergellyel együtt hárman alkotjátok a Differdange magyar különítményét. Jól kijöttök egymással?
– Persze. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a klub egyik három szobás vendéglakásában lakunk hárman. Balázzsal eddig nem sok időt töltöttünk együtt, sokszor leginkább váltottuk egymást. Nem kezdődött könnyen számára ez az év, de teljesen átérzem a helyzetét, nekem is nagyon nehéz volt az első időszakom, amikor Norvégiába kerültem. Balázs eleinte nehezen birkózott az önmagával szemben támasztott elvárásokkal, de úgy látszik, hogy kezd belelendülni, már egy kis sikerélménye is volt, kezdi megtalálni a formáját. Persze neki sem egyszerű, most éppen ő is pihen, mert egy ötvenhármas lánctányér állt bele a térdébe, s a sebet össze kellett varrni…

– Milyen célkitűzéssel érkezik a luxemburgi csapat?
– Legalább egy szakaszgyőzelem elérése a cél, de mivel négyen is ott lehetünk az összetettben, a sárga trikót is meg akarjuk szerezni.

– Mit olvastál ki az itinerekből, hol dőlhet el a verseny? Ebben az évben is az első szakasz lesz a döntő?
– Dimbes-dombos lesz az első nap, nem is lesz hosszú az a szakasz, a nevezési listát nézve talán nem lesz olyan kiemelkedő erősségű csapat, amelyik egyben tudja tartani a mezőnyt, úgyhogy elég komoly a valószínűsége. Már az elején résen kell lenni! Ugyanakkor a hegyi szakasz is érdekes lehet, egy kicsit más eredményeket hozhat, az olyan versenyzőknek, amilyen én is vagyok, kifejezetten jobban fekszik.

– Bátor vagy a lejtőkön?
– A jobb kerékpárosok szépen tudnak menni a lejtőkön, a sprinterek pedig kifejezetten bevállalósak…