Sebestyén Szabolcs: szeretek Magyarországon versenyezni

A csíkszeredai Tusnád együttese szívesen szerepel Magyarországon, mint ahogyan a magyar csapatokat is örömmel fogadják a Székely Körversenyen. A sor egyik immáron örökösnek mondható tagját, a zetelakai Sebestyén Szabolcsot kérdeztük a közelgő Tour de Hongrie kapcsán.

– Hogyan éli meg azt egy magyar ajkú sportoló, hogy pályafutása során először állhat rajthoz a Magyar Körversenyen?
– Örülök, hogy hosszú kihagyást követően újból megrendezésre került a Magyar Körverseny, ez nagyon sokat jelent mind a magyarországi, mind a kelet-európai kerékpársportnak. Ez alkalomból szeretnék is köszönetet mondani a szervezőknek és az összes embernek, aki hozzájárult a Magyar Körverseny újraélesztéséhez, ezáltal gazdagítva a nemzetközi versenynaptárat.

Szabi1

– Milyen célokkal álltok rajthoz a Tour de Hongrie-n?
– Mivel a csapat főként hegyimenőkből áll össze, így egyértelműen a verseny királyetapjára fókuszálunk, a Kékestető befutójára, amely eldöntheti az összetett sorsát is. A sík szakaszokon inkább a szökésekkel fogunk próbálkozni. Személy szerint én a nemzetközi versenyeken többnyire segítő vagyok, ami annyit jelent, hogy a csapat főembereiért dolgozom, jó pozícióban tartom és frissítem őket. Azonban mivel szeretek szökésben lenni, így a sík szakaszokon próbálkozom majd én is, igyekszem minél több szerepet vállalni.

– Mit tudhatunk meg az eddigi pályafutásodról?
– Kissé későn kezdtem, hisz 2009-ben, amikor komolyabbra fordultak a dolgok már tizenhét éves voltam. A Tusnád junior csapatában kaptam arra lehetőséget, hogy elsajátíthassam a sportág csínját-bínját. Azóta is a Tusnád családjának tagja vagyok, így lassan már mondhatni, hogy veteránnak számítok. Eddigi karrierem tekintetében nagyon büszke vagyok a 2014-es ponferradai világbajnokságon való részvételemre.

szabi2

– Mit érdemes tudni csapatodról, a Tusnád soráról?
– Jellemző rá a családias hangulat. Hét éve vagyok a csapat tagja, ezalatt jó pár versenyző megfordult nálunk. Szinte mindig mindenkivel sikerült a közös nevezőt megtalálni, legfőképp a magyar versenyzőkkel, Lovassy Krisztiánnal és Kenyeres Ábellel. Jól esik velük manapság is találkozni, beszélgetni. Idén többnyire fiatal román versenyzőkből áll össze a keretünk, illetve argentin és spanyol kerekesek tekernek még nálunk. Ezzel a sorral főként a hazai körversenyekre készülünk, amelyek általában a hegyen dőlnek el.

– Egyéni céljaid az év hátralevő részére?
– Szerencsére ebben az idényben is tartalmas versenynaptárunk van. A fő célom minél jobban szerepelni az országos bajnokságon, illetve a Székely Körversenyen. Ugyanakkor természetese a Tour de Hongrie során is szeretném megmutatni magam.

Kapcsolódó cikk:

Székelyföld csapata is a Tour de Hongrie rajtjánál