Tour de Hongrie: a német Porzner Karcagon duplázott

Az Abony és Karcag közötti 136 kilométeres szakasszal folytatódott a Tour de Hongrie. Az izzasztó hőségben Ruttkay Zoltán és az újvidéki Kasza Gábor szinte a teljes szakaszt szökésben töltötte, a végén mégis látványos sprintbefutó döntött, amelyben a német Manuel Porzner volt a leggyorsabb. A sárga trikót a szombati királyetapon is a szlovák Marek Canecky viseli majd. Az olimpiai kvalifikációs kerékpárverseny nemzetközi mezőnye hat nap alatt 700 kilométert tesz meg az augusztus 9-i budapesti befutóig.

1

Pénteken kora délután rajtolt Abonyból a Tour de Hongrie mezőnye, két bátor fiatalember, a szegedi Mugenrace csapatát erősítő Ruttkay Zoltán és az újvidéki Kasza Gábor rögtön a rajt után szökésre vállalkozott. A mezőny – amelynek mozgását a sárga trikós Marek Canecky csapata, a BMC-Amplatz irányította, szinte ügyet sem vetett az akcióra. Így történhetett, hogy a duó öt és fél percesre hízlalta az előnyét, s féltávnál már úgy látszott, akár el is érheti célját.

2a

Az üldözők a befutóhoz közeledve aztán magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, és éppen a karcagi körpályára érve fogták meg a szökevényeket.

Három kört tekert a mezőny a Nagykunság fővárosában, ebből két kör már a sprintre való készülődéssel telt. A hálás publikum remek sprintet láthatott, amelynek végén a német Manuel Porzner emelhette a magasba karjait, a szombathelyi prológ után a karcagi befutót is ő nyerte.

rYUtgfp7BxzTPPt1tjBXSXxyjpeyUeG_txrbSYiaBjI

„Nagyon nehéz volt a mai szakasz, hisz ma sem volt éppen hűvös idő. A mezőnyhajrában megpróbáltunk elöl helyezkedni, a csapattársaim nagyon jó pozícióhoz segítettek. Nagyon örülök, hogy sikerült újra szakaszt nyernem a Tour de Hongrie versenyén” – nyilatkozta a karcagi szakaszgyőztes.

A mieink közül többen is jól helyezkedtek a sprintnél, a legjobb pozíciót Dér Zsolt szerezte meg, aki ötödik lett ezen a szakaszon.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

„Nem teljesen úgy alakult a mai etap, ahogyan azt előzetesen vártam. A kétfős szökést egy jó darabig nem is üldöztük, a végén azonban felvettük a tempót, így mezőnyhajrával zárult az etap. A csapattársaim próbáltak előre vinni, de sajnos nem a legjobb helyről kezdhettem meg a sprintet. Úgy kétszáz méterrel a vége előtt indítottam, örülök, hogy a legjobb magyarként zártam az etapot. Holnap meglátjuk, hogy érdemes lesz-e erőlködni a hegyen, vagy inkább rápihenni az utolsó, budapesti befutóra, az a szakasz számomra inkább kedvez” – vélekedett Dér Zsolt, aki a Magyar körversenyen a paraguayi Start-Massi csapatának színeiben szerepel.

Az összetett élmezőnyében ez az etap nem hozott változást, a szlovák Marek Canecky megőrizte első helyét, vagyis övé maradt a sárga trikó. A gyorsasági pontversenyben a csütörtöki etapon a két szökevény gyűjtötte be a pontok többségét, így Canecky zöld meze sem került veszélybe, ezt a pontversenyt is a szlovák vezeti.

3

Mivel ezen a napon a mezőny teljesen sík terepen versenyzett, nem került sor hegyi hajrára, így a legjobb hegyimenőnek járó piros trikót továbbra is a norvég Hafsaas viselheti. Az összetett versenyben legjobban álló 23 évnél fiatalabb bringást illető fehér mezt a szerb Stefan Stefanovics vette át.

Szombaton 11:40-kor rajtol a Karcag és Kékestető közötti 145 kilométeres szakasz. A Tour de Hongrie legnehezebb szakasza, az úgynevezett királyetap során dőlhet el, hogy ki nyeri az idei magyar körversenyt…

Eredmények

36. TOUR DE HONGRIE
3. szakasz, Abony–Karcag (136 km):
1. Manuel Porzner (német, Team Stölting) 3:18:03
2. Filip Eidsheim (norvég, Team Fixit.no) azonos idővel
3. Joris De Boer (holland, West-Frisia) a. i.
4. Kaupas Gediminas (litván, Diggerdange-Losch) a. i.
5. Ivan Sztevics (Szerbia) a. i.
6. Jan Tratnik (szlovén, BMC-Amplatz) a. i.
7. Dér Zsolt (magyar, Start-Massi) a. i.
8. Ábrók Norbert (magyar, DKSI) a. i.
9. Janis Dakteris (lett, Differdange-Losch) a. i.
10. Rózsa Balázs (magyar, Utensilnord) a. i.

Az állás az összetett versenyben a harmadik szakasz után:
1. Marek Caneky (szlovák, BMC-Amplatz) 9:34:49
2. Tom Thill (luxemburgi, Differdange-Losch) 6 mp h.
3. Maximilian Kuen (osztrák, BMC-Amplatz) 18 mp h.
4. Andi Bajc (szlovén, BMC-Amplatz) 1:08 p h.
5. James Early (új-zélandi, Team Stölting) 1:09 p h.
6. Folkert Oostra (holland, West-Frisia) 1:31 p h.
7. Maros Kovac (szlovák, Dukla Trencin) 2:04 p h.
8. Janis Dakteris (lett, Differdange-Losch) 2:16 p h.
9. Patrik Tybor (szlovák, Dukla Trencin) 2:17 p. h.
10. Johan Coenen (belga, Differdange-Losch) 2:17 p h.
10. Sjors Dekker (holland, West-Frisia) 2:27 p h.
13. Kusztor Péter (magyar, BMC-Amplatz) 2:37 p. h.
20. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) 3:25 p h.


Összetett verseny a Bringasport Nagydíjért: 1. (sárga mezben) Marek Canecky
Gyorsasági pontverseny a www.szelektalok.hu Nagydíjért: 1. (zöld mezben) Marek Canecky
Hegyi pontverseny a Kunságszesz Zrt. Nagydíjért: 1. (piros mezben) Marius Hafsaas (norvég, Fixit.no)
A legjobb U23-as versenyző az OTP Bank Nagydíjért: 1. (fehér mezben) Stefan Stefanovics (Szerbia)

Teljes eredménylista: KLIKK IDE!

A szombaton várható útlezárások

A Tour de Hongrie 4. szakaszán, a mezőny 11:40-kor indul útjára Karcagról, a célbaérkezés tervezett időpontja: 15.30-kor lesz a Kékestetőn. A karaván a Karcag (lassú rajt), Karcag (rajt), Kunmadaras, Tiszaörs, Tiszaigar, Tiszafüred, Poroszló, Besenyőtelek, Dormánd, Maklár, Nagytálya, Andornaktálya, Eger, Egerszalók, Verpelét, Kisnána, Domoszló, Markaz, Abasár, Pálosvörösmart, Mátrafüred, Mátraháza, Kékestető (cél) útvonalon jut el a befutóig. A Kékestetőre vezető emelkedőn teljes útlezárás, máshol rövid ideig tartó mozgó útzár óvja a versenyzők biztonságát. Az esetleges kényelmetlenségekért a közlekedők megértését kérik a szervezők.