39. Tour de Hongrie: a rutinos sprinter összetett győzelme (2018)

Minden idők – addigi – legerősebb Magyar Körversenyére került sor 2018 augusztusában, a Tour de Hongrie a magyar erőpróbák közül először került az első kategóriás versenyek közé. Az M4Sport minden nap élő közvetítéssel jelentkezett, ráadásul a világ 195 országában napi összefoglalókat láthattak a televízió nézők az eseményről, amely az olasz Manuel Belletti győzelmével ért véget.

A 2.1-es kategóriának megfelelő volt az érdeklődés a csapatok részéről, olyan klubok is érkeztek hozzánk, amelyek a világ nagy körversenyeinek rendszeres résztvevői, sőt, a Tour de Hongrie győztese is egy olyan kerekes lett, aki nyert már szakaszt a Giro d’Italián is.

Ehhez persze sok segítségre volt szükség. Egyrészt egy masszív kormányzati elhatározásra, amely nemcsak sporteseményként, hanem amolyan országimázs fejlesztő lehetőségként is kezeli a nemzeti körversenyt, amely a Tour de Hongrie előrelépéséhez teljesíthető célokat tűzött ki és megfelelő forrásokat is biztosít.

Másrészt egy olyan profi partner közreműködésére, mint az A.S.O. Sokak számára ismerős lehet ez a cég, bár az általa gründolt márkák sokkal ismertebbek: az A.S.O. a rendezője többek között a Tour de France-nak vagy a Dakar Ralinak is. A francia cégóriás nyújtott segítséget abban, hogy a Tour de Hongrie a nemzetközi médiapiacra is kiléphessen, s ez olyan eredményeket hozott, hogy nem csupán az Eurosport adástükrében sikerült elhelyezni a magyar versenyt, hanem több más nagy szolgáltatóval is megállapodni. Így végül 195 országban volt látható az esemény minden napján egy órás összefoglaló, világszerte milliók láthatták a Magyarországon forgatott látványos felvételeket.


A Tour de Hongrie itthon is nagyot lépett előre, hiszen az M4Sport csatornáján minden nap kétórás élő közvetítés során lehetett követni az eseményeket, ez pedig hasonló lökést adhat a kerékpársportnak Magyarországon, mint a nyolcvanas évek vége felé adott világszerte.

Nem véletlen, hogy a Tour de Hongrie történetében először olyan nagyságok is tiszteletüket tették hazánkban, mint a sportág egyik legendás alakja, a mindhárom nagy körversenyen győztes spanyol Alberto Contador, vagy a Giro d’Italia-győztes olasz Ivan Basso, akik saját profi csapatuk, a Polartec-Kometa magyarországi szereplése kapcsán tartották fontosnak személyes jelenlétüket.

A „főnökök” érkezését a csapat egy szakaszgyőzelemmel tette emlékezetesebbé, az olasz Matteo Moschetti Székesfehérváron sprintelt a leggyorsabban, kevéssel a Tour de Hongrie után meg is kapta szerződését napjaink egyik legerősebb sztárcsapatához.

A hatnapos magyar viadalon végül két másik csapat, a prokontinentális Androni Giocattoli Sidermec és a lengyel CCC Sprandi Polkowice vetélkedéséből került ki a győztes, nyolcvannyolc év után ismét olasz bajnokot avattak a Tour de Hongrie versenyén, Manuel Belletti személyében. Ő sem akárki, nyert már szakaszt a Girón is, de pályafutásának első körversenyét nálunk nyerte.

Jól szerepeltek a magyarok is, profi csapataink közül a Pannon Cycling Team kerékpárosai minden nap a főszereplők között voltak, előbb Dina Márton, majd Valter Attila volt harcban a legjobb hegyimenőt illető piros trikóért, de a másik profi csapatunk, a Kőbánya Cycling Team is ért el Top10-es eredményt a befutóknál.

A szakaszgyőztesek
Siófok (prológ, 3,5 km): Patrick Schelling (svájci, Vorarlberg Santic)
1. szakasz, Balatonalmádi–Keszthely (154 km): Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec)
2. szakasz, Velence–Székesfehérvár (190 km): Matteo Moschetti (olasz, Polartec-Kometa)
3. szakasz, Cegléd–Hajdúszoboszló (206 km): Andrij Bratascsuk (ukrán, Team Novák)
4. szakasz, Karcag–Miskolc (182 km): Nikodemus Holler (német, Bike Aid)
5. szakasz, Kazincbarcika–Kazincbarcika (128 km): Nikodemus Holler (német, Bike Aid)

39. Tour de Hongrie (2018. augusztus 14–19., 865 km)
Az összetett végeredmény:
1. (sárga trikóban) Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec) 19:21:07
2. Kamil Malecki (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) 27 mp h.
3. Paolo Toto (olasz, Sangemini MG K Vis) 28 mp h.

A gyorsasági pontversenyben:
1. (zöld mezben) Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec)
A hegyi pontversenyben:
1. (piros mezben) Patryk Stosz (CCC Sprandi Polkowice)
A legjobb magyar versenyző:
1. (fehér mezben) Valter Attila (Pannon Cycling Team)