UCI Pro Series

2023.05.10 |

logo
blog single

Dina Márton kapitányként érkezik – jön az ATT Investments!

A ProSeries besorolású versenyeken mindössze két külföldi kontinentális csapat rajthoz állása engedélyezett. Ahhoz azonban egy pillanatig sem férhetett kétség, hogy korunk egyik legjobb magyar hegyi menőjének és a verseny 2016-os győztesének is ott a helye a mezőnyben. Dina Mártonnal és Mihkel Räimmal érkezik a Tourra az ATT Investments!

A kontinentális csapat jogelődje 2020-ban alakult Topforex Lapierre Pro Cycling Team néven, fiatal cseh és szlovák versenyzőkkel. Első győzelmüket a cseh U23-as nemzeti bajnokságon aratták, és még ebben az évben első 2.2-es diadalukat is megszerezték a Tour of Malopolska többnaposán – mindkét versenyt az a Vojtěch Řepa nyerte, aki azóta ProTeam szinten, az Equipo Kern Pharma csapatában teker. Nem Řepa az egyetlen, aki az ATT-ből tudott magasabb szintre lépni: Tomáš Bárta a Caja Rural, Mika Heming a Tudor, Jakub Bouček pedig az Israel csapatába igazolt Csehországból.

A fiatal tehetségek kinevelése mellett az ATT 2023-ban komoly versenyzőkkel erősítette meg keretét. Az Israel csapatában három évet töltő Daniel Turek szerzett már hegyi trikót a szebeni, az antalyai és az asztúriai többnaposokon is. Honfitársa, Jakub Otruba cseh válogatott színekben világ- és Európa-bajnokságokon is részt vett már, 2022-ben pedig a Szlovák Körversenyen (2.1) ötödikként, a Turul Romanei-en (2.1) harmadikként zárt. Otrubának már van tapasztalata a Magyar Körversenyről: 2019-ben az Elkov - Author színeiben indult hazánkban, a Lovassy Krisztián győzelmével záruló 3a szakaszon pedig ő is tagja volt annak a négy fős szökésnek, amely végül hazaért Tiszafüreden.

Náluk is nagyobb név az észt Mihkel Räim, aki régi ismerős a Tour de Hongrie történetét figyelemmel követők számára. Räim 2016-ban, az akkor még 2.2-es besorolású verseny minden szakaszát a legjobb tízben zárta, keszthelyi szakaszgyőzelmét követően pedig végig magánál tartotta a sárga trikót. Korábbi összetett győztesünk összesen öt éven át erősítette a Team Israel sorát előbb kontinentális, majd ProTeam, végül pedig WorldTeam szinten, mielőtt előbb a Mazowse Serce Polski (2021), majd a Burgos-BH (2022), végül pedig az ATT Investments (2023) csapatához igazolt volna. Az emelkedőket jól bíró sprinter további két alkalommal is megfordult hazánk körversenyén: 2019-ben harmadik lett a székesfehérvári sprintben, 2021-ben pedig Tatán zárt az 5. helyen. Räim egyébként négyszeres észt bajnok – jelenleg is rajta feszül hazája bajnoki meze.

Az ATT legfontosabb új igazolása azonban minden kétséget kizáróan Dina Márton. A magyar klasszis az EOLO-Kometa ProTeam besorolású csapatát hagyta el az ATT kedvéért. Marci rutinos TdH-résztvevő: már a verseny újraindulásának első évében, 2015-ben is a mezőny tagja volt, 2023-ban pedig hatodjára vághat neki az ötnaposnak. Legnagyobb sikerét 2019-ben érte el, amikor az emlékezetes kékestetői befutón Valter Attilával együtt eredtek a lett Krists Neilands nyomába. Dina végül második lett az etapon és összetettben is, ugyanakkor övé lett a legjobb magyar versenyzőnek járó fehér trikó, amelyet 2022-ben is meg tudott szerezni.

Információink szerint új csapata egyértelműen kapitányként számol Dinával – a csapat előzetes rajtlistáján ő és Räim is szerepelnek. A teljes névsor: Dina Márton (magyar), Mihkel Räim (észt), Gert Kivistik (észt), Karel Camrda (cseh), Matúš Stoček (szlovák), Jiři Petrus (cseh).

Marci a bejelentés apropóján nyilatkozott is stábunknak - a teljes interjú ide kattintva olvasható.

A 44. Tour de Hongrie versenyére 2023. május 10. és 14. között kerül sor, várhatóan 22 csapat részvételével. A korábban bejelentett csapatok:

(borítókép: ATT Investments)