TdH 2019

A lett jött, látott és győzött

Neilands-ról sokat hallunk még


A lettek kétszeres országúti bajnoka, a legutóbbi két Giro d’Italia résztvevője, Krists Neilands nyerte meg a 40. Tour de Hongrie küzdelmeit. A sárga trikóst érdemes megismerni egy kicsit közelebbről is, hiszen tehetségét látva egészen bizonyos, hogy sokat hallunk még róla!



(Fotók: Tdh.hu/Vanik Zoltán, Pertorini Márió, Halmágyi Zsolt, Tuba Zoltán)


Krists Neilands 1994. augusztus 18-án Kuldiga városában látta meg a napvilágot. Talán nem véletlen, hogy a lett fővárostól, Rigától délnyugatra 150 kilométerre elhelyezkedik település zászlaján és címerében is szerepel egy kerék, hősünkről hamar kiderült, hogy a kerékpározás szerelmese lesz. Már tizennyolc évesen, a lengyelországi Lodzban nemzetközi versenyt nyert, 2015-ben pedig már mindkét versenyszámban – országúton és időfutamban is – U23-as bajnokságot nyert Lettországban, sőt, a felnőttek bajnokságán is a dobogó második fokára állhatott.



Az Israel Cycling Academy a siófoki prológon


Ekkor már csapatával, a Rietumu–Delfinnel sok rangos nemzetközi versenyen is rajthoz állt, s teljesítményére felfigyelt az Axel Merckx vezette amerikai együttes, az Axeon–Hagens Berman, 2016-ban már itt szerepelt Neilands. Bár a felek három éves szerződést kötöttek, azt már az év végén fel kellett bontani, jelentkezett ugyanis egy még erősebb klub: a prokontinentális besorolású Israel Cycling Academy.



Neilands (balról) második lett a siófoki nyitányon


Krists Neilands egyre jobb eredményeket hozott – megnyerte a lett felnőtt bajnokságot, szakaszt nyert az Azeri Körversenyen, hatodik lett összetettben a Szlovák Körversenyen, majd 2018-ban a Milánó–San Remón Vincenzo Nibali oldalán emlékezetes támadást indított a legendás Poggión (Nibali végül meg is nyerte a versenyt, a lett fiú viszont visszaesett, s a 23. hellyel kellett beérnie) – nem véletlen, hogy csapata benevezte a Giro d’Italiára is.



Bükkszentkeresztre már elsőként érkezett


Neilands első Grand Tourján a 73. helyen zárt, s 2019-ben követte a második fellépés: az idei Olasz Körversenyen Neilands az összetettben éppen 100. lett, de a 17. szakaszon közel járt a bravúrhoz, végül az Anterselva/Antholz hegyi befutóval véget érő etapon az ötödik helyet szerezte meg. A lett versenyző tavaly remekül nyitott a Giro után, megnyerte a Dwars door het Hageland-Aarschot első kategóriás egynaposát, az idén pedig még nagyobb sikerrel rukkolt elő.



A miskolci befutó


Krists Neilands ragyogó időeredménnyel fejezte be a Tour de Hongrie siófoki prológját, szinte végig vezetett, ám az utolsók között induló cseh időfutam-specialista, a cseh Jan Bárta végül néhány tizedmásodperccel meg tudta előzni. Az első szakaszon, az esztergomi sprintbefutón is jól helyezkedett, a tizenkettedik helyen ért célba, ezzel megtartotta második helyét az összetett versenyben.



Következett a miskolci befutó, ahol fantasztikusan teljesített: a bükkszentkereszti hegyi hajrát megnyerve lépett el a mezőnytől, s a hezitáló üldözőkkel szemben a hosszú lejtmenetben még növelni is tudta előnyét, végül több mint egy perccel a többiek előtt ért célba, alaposan feladva ezzel a leckét a többieknek.



Két félszakasz következett, az elsőn Lovassy Krisztián egy szökés végén nyert, a második sprintbefutót hozott, Neilands csak arra figyelt, hogy jól helyezkedjen, mindkét alkalommal az élbollyal együtt ért célba, nem csökkent az előnye. A királyetapon, a Kékes emelkedőjén a lett bringás megmutatta, nem véletlenül viseli a sárga trikót: a teljes mezőnyt faképnél hagyta, csupán két magyar fiatal – Dina Márton és Valter Attila – volt képes tartani vele a lépést. Végül az Israel Cycling Academy versenyzője megnyerte a királyetapot is. A záró szakasz előtt már biztos volt, hogy övé a legjobb hegyi menőnek járó piros trikó, megőrizhette volna a zöldet is, de a székesfehérvári hajrában már csak az összetett első helyének megőrzésére figyelt, végül a két magyar fiatal előtt csaknem másfél perces előnnyel szerezte meg a Tour de Hongrie-győzelmet.



„Azzal a céllal érkeztünk ide, hogy megnyerjük a versenyt, de őszintén szólva engem is meglepett, hogy a Giro d’Italia után ilyen jó formában vagyok. A győzelem kulcsa egyértelműen a csapatmunka volt, rengeteget dolgoztunk ezért, együtt értük el ezt a sikert. Mivel ez volt pályafutásom első összetett győzelme, ezért sosem fogom elfelejteni!” – nyilatkozta a célban, de az ASO helyszínen tartózkodó tudósítójának, Vincent Renault-nak többet is elárult. Például azt milyen dühös volt a három tizedmásodperccel elveszített prológ után.



„Ma már persze sokkal jobban érzem magam. Természetesen meg akartam nyerni a prológot is, de így utólag visszatekintve, talán nem is baj, hogy akkor még nem húzhattam fel a sárga trikót. Ha a csapatodnak kontroll alatt kell tartania a versenyt, akkor nem biztos, hogy így alakul a folytatás. Szóval így utólag úgy gondolom, sokkal jobb, hogy Bárta megelőzött…” Neilands hozzátette: nem volt biztos benne, hogy egy héttel a Giro d’Italia után képes lesz ilyen jó teljesítményre, de a prológ már felcsillantotta a lehetőséget. A miskolci siker után pedig már minden a tervek szerint alakult. „A királyetapon minden remekül alakult. A csapatom mindent végre tudott hajtani abból, amit reggel megbeszéltünk, mindenki betartotta, amit vártak tőle, ennél jobban nem is csinálhattuk volna. Az Androni előre bejelentette, hogy a hegyen készül valamire, de mivel végig mellettem voltak a csapattársaim, nem volt nehéz a támadásokat visszaverni. Végül pedig, amikor támadtam, azt hiszem elkaptam a legmegfelelőbb pillanatot…”

Krists Neilands tehát két megkülönböztető mezt is hazavihetett Magyarországról. A kerékpározáshoz ideális testalkatú, 189 centiméter magas, 69 kilogrammos lett versenyzőről minden bizonnyal sokat hallunk még…