TdH 2020

B-terv helyett a valaha volt legnagyobb

Interjú az M4Sporton


A valaha volt legnagyobb magyarországi kerékpárversenyre kerül sor a szombaton kezdődő Tour de Hongrie-val a főszervező szerint.



A teljes interjú a képre kattintva megtekinthető


Eisenkrammer Károly az M4 Sport Sporthíradóban szerdán elmondta: noha a viadal kategóriaugrásának 2022-től állna a zászló, ő nagyon szeretné, ha már jövőre a Pro Series nevű sorozat része lenne a magyar országúti kerékpáros körverseny. Ehhez kommunikációs, sportszakmai és a csapatok számát és minőségét is meghatározó kritériumoknak kell megfelelni.

Utóbbihoz például tizenegy résztvevő sor szükséges a kerékpársport két legmagasabb kategóriájából, márpedig összesen tizenhárom ilyen istálló vesz részt a szerdáig tartó Tour de Hongrie-n: a világelitet jelentő World Teamek közül öt, a Pro Teamek közül nyolc áll majd rajthoz az öt szakaszból álló, 826 kilométer össztávú magyar körversenyen.



Amint mondta, a viadal tavaszi halasztása után B-tervként tekintettek az őszi időpontra, csak szerették volna korrektül megszervezni. „Ehhez képest ott tartunk, hogy a valaha volt legnagyobb kerékpárversenyt szervezzük Magyarországon” – hangsúlyozta.

A főszervező kiemelte, néhány éve nem gondolta volna, hogy ilyen profi mezőny érkezik, és még ebben is ilyen esélyekkel állnak rajthoz magyar bringások, akik közül kiemelte a tavaly az összetettben második Dina Mártont és harmadik Valter Attilát, a 2017-ben második Peák Barnabást, valamint a friss magyar bajnok Filutás Viktort. „Itthon nem is sejtjük, hogy külföldön milyen érdeklődés övezi a magyar körversenyt” – mondta, hozzáfűzve: az Eurosporton az ugyancsak szombaton kezdődő Tour de France közvetítései előtt vagy után lesz összefoglaló a Tour de Hongrie-ról, amelyet az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetít.



A főszervező kiemelte: balesetmentes és gördülékeny versenyt vár, és bízik egy magyar dobogós szakaszhelyezésben. Eisenkrammer Károly kifejtette: az országúti kerékpársport speciális sportág, a hosszú szakaszokon százak lehetnek jelen az utak mentén vírusveszély nélkül. „Elég nehéz időszakban vagyunk, amikor nem lehetett sporteseményeken megjelenni, ez a verseny egy kivétel, a sport ünnepe. Mindenki arra biztatok, hogy jöjjenek el, szurkoljanak a mezőnynek, a bringásoknak” – fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor: mindenkit kérnek a maszkviselésre, hogy ezáltal is megmutassák a nézők: „vigyázunk egymásra”.



A versenyzőknek mindenhol maszkot kell viselniük, buborékban fogják kezelni őket a szervezők, így egymástól is el lesznek különítve a csapatok a szállásokon, és nem is étkezhetnek együtt. A versenypályán kívül idén a járványhelyzet miatt nem is lehet majd találkozni a kerékpárosokkal, így a korábban megszokott lehetőségek, a rajt- vagy célterületeken begyűjthető aláírások vagy közös fotók elmaradnak.

Az első csapatok szerdán érkeznek meg, a péntek esti csapatbemutató után pedig szombaton Esztergomban rajtol a 41. Tour de Hongrie, a nemzetközi szövetség (UCI) 2.1-es kategóriájú viadalán 20 csapat 120 versenyzője szerepel.

Forrás: MTI