Tdh 2020

Célba ért a különleges Tour de Hongrie

Virtuálisból valóság


Az M4Sport műsorán vasárnap délután jelentkezett a Tour de Hongrie magazin ötödik, egyben utolsó adására. Az öt részes sorozatban találkozhattunk napjaink legjobb magyar kerékpárosaival, akik egy „virtuális versenyben” össze is mérték erejüket. Mind az öt „versenynapon” végigjártuk a körverseny idei tervezett útvonalát – félig-meddig virtuálisan, egy erre kifejlesztett applikáció segítségével ismert hazai és külföldi kerékpárosok is teljesítettek egy-egy szakaszt az adott napon.



A zárónapon a Dunántúlra, a Pilisbe vezetett a „karaván” útja, a rajt és a befutó helyszíne egyaránt Esztergom volt. Az Árpád kori Magyarország fővárosa, Szent István szülővárosa, a magyar katolikus egyház központja, Esztergom napjainkban a turizmus egyik fontos célpontja. Tavaly új helyszín volt a Tour de Hongrie történetében, hiszen a Magyar Kerékpáros Körverseny mezőnye korábban még sosem járt a Duna parti városban. Akkor az olasz Manuel Belletti ünnepelt szakaszgyőzelmet a Bazilika előtt, 2020-ban az összetett verseny végső győztesét díjazzák majd ezen a különleges helyszínen.



„Esztergom számára a Tour de Hongrie most már egy kiemelt fontosságú esemény, egy ilyen sportesemény, amit nagyon sok nemzetközi tévétársaság is közvetít, nagyon jó lehetőség a város számára” – mondta Erős Gábor, Esztergom alpolgármestere. A körverseny mezőnye Esztergomból rajtolva és ide visszaérkezve négy kört tesz majd meg a hazai profi és amatőr kerékpárosok körében egyaránt igen népszerű dobogókői emelkedőkön, a Pilisi Parkerdőben – virtuális játékunk során egy kör volt a résztvevők feladata.



Ezen a napon velünk tartott a kizárólag cukorbeteg versenyzőkből álló amerikai Team Novo Nordisk igen rutinos profija, a harmincöt esztendős Kusztor Péter, aki magyar bajnok, több nagy UCI-versenyen diadalmaskodott, Pekingben olimpiai résztvevő volt, s jó néhány világbajnokságon képviselte a magyar színeket. Ugyancsak nyeregbe szállt a tavalyi Tour de Hongrie egyik magyar hőse, a királyetapon és az összetett versenyben is második helyezett, huszonnégy éves Dina Márton, aki immár második esztendeje Alberto Contador csapatában, a Kometa-Xstrában profiskodik.



„Nekem egyelőre a Tour de Hongrie során elért siker életem legjobb eredménye, igazi fordulópont volt a karrieremben, remélem, ha sikerül ősszel megrendezni, hasonlóan jó eredményt érhetek el” – mondta Dina Márton, aki elárulta, a koronavírus okozta kényszerhelyzetben gyakorlatilag második alapozást végzett csapatának iránymutatásai alapján. „Örültem a felkérésnek, jó dolog, hogy a saját hazánkban szerepelhetünk egy versenyen, amely most nem az országúton, hanem virtuálisan zajlik, jó dolognak tartom, hogy az amatőröknek is lehetőségük nyílik a részvételre ezen az eseményen. Elég sokat görgőztem az utóbbi években, de ha lehet, inkább az országutat választom, hála istennek ebben az időszakban is volt lehetőségünk az utakon edzeni, nem kellett heteken át görgőn tréningezni” – vélekedett Kusztor Péter.



Ami a páros játék eredményeit illeti, Dina Márton (1:34:59) és Kusztor Péter (1:37:44) időeredményét nem érdemes összevetni, hiszen ebbe a játékba a felkészülésük különböző időszakában lévő versenyzőink vettek részt, de mindenképpen fogódzó lehet azok számára, akik okosgörgőn otthonukban is tekernének ezen a virtuális Tour de Hongrie szakaszon. Az adásokkal egyidőben játékot is hirdetnek a Tour de Hongrie szervezői: az „okosgörgővel” rendelkező kerékpárosok egy héten át otthon is teljesíthetik a Tour de Hongrie „virtuális”, 30-45 kilométeres szimulált szakaszait, a résztvevők között értékes ajándékokat sorsolnak ki. A játékról részletek a verseny honlapján: KLIKK IDE!



A magazin során visszetekintettünk a Tour de Hongrie történetének eddigi legsikeresebb kiírására. 2019-ben a huszonnégy esztendős lett bajnok, Krists Neilands lenyűgöző teljesítménnyel, két szakaszgyőzelemmel szerezte meg az első helyezést az összetett versenyben, de igazán büszkék lehettünk a mieink teljesítményére is: az összetettben két magyar fiatal is dobogóra állhatott, Dina Márton második, Valter Attila pedig harmadik lett, Lovassy Krisztián révén pedig újra volt szakaszgyőztesünk!



A lettek kétszeres országúti bajnoka, a legutóbbi két Giro d’Italia résztvevője, Krists Neilands már a siófoki prológon is remek időeredménnyel hívta fel magára a figyelmet, az esztergomi sprintbefutón is jól helyezkedett, a tizenkettedik helyen ért célba, a miskolci befutónál pedig fantasztikusan teljesített: a bükkszentkereszti hegyi hajrát megnyerve lépett el a mezőnytől, s a hezitáló üldözőkkel szemben a hosszú lejtmenetben még növelni is tudta előnyét, végül több mint egy perccel a többiek előtt ért célba.



Két félszakasz következett, az elsőn Lovassy Krisztián egy szökés végén nyert, a második sprintbefutót hozott, Neilands csak arra figyelt, hogy jól helyezkedjen, mindkét alkalommal az élbollyal együtt ért célba, nem csökkent az előnye. A királyetapon, a Kékes emelkedőjén a lett bringás megmutatta, nem véletlenül viseli a sárga trikót: a teljes mezőnyt faképnél hagyta, csupán két magyar fiatal – Dina Márton és Valter Attila – volt képes tartani vele a lépést. Végül az Israel Cycling Academy versenyzője megnyerte a királyetapot is. A záró szakasz előtt már biztos volt, hogy övé a legjobb hegyi menőnek járó piros trikó, megőrizhette volna a zöldet is, de a székesfehérvári hajrában már csak az összetett első helyének megőrzésére figyelt, végül a két magyar fiatal előtt csaknem másfél perces előnnyel szerezte meg a Tour de Hongrie-győzelmet. Krists Neilands üzent is a magazin nézőinek.



A jubileumi Tour de Hongrie ismét komoly előrelépéseket hozott: hat kontinens harmincegy országának 129 versenyzője állt rajthoz a 40. Magyar Körversenyen, köztük tizenhat hazai versenyző és három határon túlról érkező kerékpárosunk. Minden korábbinál erősebb mezőnyt láthattunk, a prokontinentális csapatok közül ebben az évben már négy is eljött hozzánk, ott volt a siófoki rajtnál a címvédő Manuel Belletti együttese, az olasz Androni Giocattoli-Sidermec, érkezett egy másik olasz „prokonti” klub, a Neri Sottoli-Selle Italia-KTM, visszatért a 2016-os Tour de Hongrie-győztes észt Mihkel Raim klubja, az Israel Cycling Academy, no és először indult magyarországi versenyen a francia Cofidis csapata.



A Tour de Hongrie történetében negyedik alkalommal követhették a nézők élő televíziós közvetítésen keresztül az eseményeket, s először volt két szakaszról is élő közvetítés az Eurosport csatornáján! A legnagyobb magyar kerékpárversenyről az M4Sport közvetített élőben, de az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthattak a nézők. 2019-ben is a Tour de Hongrie partnere volt a Tour de France főrendezőjeként is ismert A.S.O. nevű szervezet, amelynek segítségével a Magyar Körversenyről készült összefoglalók valamennyi kontinensen, több mint százötven országban voltak láthatóak!



A sorozat utolsó részében is bemutatott kettőt a Tour de Hongrie-ra nevező topcsapatok közül Szilasi László versenyigazgató. A Bahrain-McLaren World Tour-csapatából a leginkább az elmúlt évtized sprintkirályát, Mark Cavendisht várhatták a magyar szurkolók. A másik együttes, az amerikai Team Novo Nordisk volt, amely igazán különleges színfoltja a spotvilágnak, a profi csapat ugyanis kizárólag cukorbeteg sportolókból áll, és óriási, nyolcmilliós követőtábora van a Facebookon, ezzel kiemelkedik valamennyi profi kerékpáros csapat közül.



„Az, hogy lesz Tour de Hongrie nem is kérdés, mindenképpen szeretnénk ebben az évben is megrendezni a versenyt. Nem mondom, hogy nem vagyunk nehéz helyzetben, akár a támogatókat, szponzorokat tekintve, hiszen ez a néhány hónap nagyon megviselte a cégek, a városok, az ország költségvetését, ez ránk is súlyosan kihat. Néhány látványos showelemből le kell faragnunk, de ez a verseny értékét nem fogja csökkenteni. A dátum a kulcs. Azon múlik, milyen dátumot fogunk kapni, hogy hány profi csapat tud eljönni a szoros és most még szorosabb versenynaptárából, de már csak néhány nap, május huszadikán száll fel a fehér füst, akkor tudjuk meg, hogy mi az időpontunk. Attól kezdve gőzerővel azon dolgozunk majd, hogy ebben az évben is legyen magyar Tour.”



A Tour de Hongrie aktuális helyzetéről Szilasi László versenyigazgató elmondta: ez az esztendő az áttörés éve lehetett volna, a Giro budapesti rajtja mellett minden eddiginél erősebb mezőnyt lehetett volna idecsábítani, igazi sztárcsapatokkal – amelyeket a magazin adásai során bemutattak. De nem kell csüggedni, hiszen 2021-ben ugyanerre készülnek: a magyarországi Giro-szakaszok mellett létrejöhet a magyar „szuper Tour”. Ami pedig ezt az esztendőt illeti, jó hír, hogy kapunk időpontot a válsághelyzet miatt rettenetesen „szűk” nemzetközi versenynaptárban. Elképzelhető, hogy nem lesz ilyen jelentős előrelépés a csapatok terén, de az elmúlt év szintjét egészen biztosan sikerül majd elérni, s ha ismét két magyar áll majd a dobogón, aligha szomorkodunk...