TdH 2021

Dina Márton és Fetter Erik is a rajtnál!

Az EOLO-Kometa magyarokkal jön


Megérkezett az új olasz Pro Team, az EOLO-Kometa név szerinti nevezése, s a május 12-én rajtoló Tour de Hongrie indulói között ott lesz az együttes két magyar légiósa, Dina Márton és Fetter Erik is.



Szilasi László, a Tour de Hongrie versenyigazgatójának érdeklődésére a csapat vezetői megerősítették a számunkra örömteli hírt.

A vasárnap huszonöt esztendős Dina Márton eddigi pályafutásában komoly szerepet tölt be a Tour de Hongrie. 2017-ben, a Cube-Csömör montis sorával vehetett részt először a Magyar Körversenyen, s az összetettben a huszonnegyedik helyen végzett. 2018-ban – már a Pannon Cycling Team országúti csapatával – tizenkilencedik lett, s a hegyi pontversenyben a hatodik helyig jutott.



Valter Attila, Dina Márton és Fetter Erik a 2019-es Tour de Hongrie dobogóján


2019-ben éppen a Tour de Hongrie előtt nem sokkal jelentették be hivatalosan is, hogy Marci Alberto Contador és Ivan Basso csapatához, a Kometa Cycling Teamhez szerződött, s ő volt az együttes első embere a magyar Touron, amelyen kiemelkedően szerepelt: második lett a királyetapon, az összetett versenyben és a hegyi pontversenyben is, emellett övé lett a legjobb hazai kerekesnek járó fehér mez is.



Dina Márton tavaly nagyon jól kezdte az évet, de a koronavírus-járvány miatt félbeszakított szezon végül nem úgy alakult, ahogyan szerette volna, a Tour de Hongrie-n végül a huszonegyedik helyen végzett.

A 2018-ban ifjúsági olimpiai hatodik helyezett Fetter Erik eddig egyszer, 2019-ben – a Pannon Cycling Team tagjaként – állhatott rajthoz körversenyünkön, s az akkor még csupán tizenkilenc esztendős reménység nem is okozott csalódást, az erős mezőnyben a tizenhetedik helyen fejezte be a küzdelmet.



Alberto Contador, Ivan Basso és Fetter Erik a tavalyi miskolci rajtnál


Erik tavaly került a Kometa Cycling Teamhez, és emellett is ragyogóan alakult számára az év, a sportág rajongói emlékeznek rá, amikor a Tour de l’Ain első szakaszán Bagioli, Roglic, Bissegger és Dumoulin oldalán az etapsikerért sprintelt.

Aztán ahelyett, hogy jó formáját máshol is megmutatthatta volna, egy szerencsétlen edzésbaleset miatt a komplett hátralévő szezont ki kellett hagynia, a Tour de Hongrie-ra is csak vendégként jöhetett el.



Dina Márton és Fetter Erik indulásával számításaink szerint tizenhárom magyar bringás lehet majd az idei Tour de Hongrie mezőnyében, ott lehet még a rajtnál Peák Barnabás (Team BikeExchange), Pelikán János (Androni Giocattoli Sidermec), Kusztor Péter (Team Novo Nordisk), Filutás Viktor és Szarka Gergely (Giotti Victoria-Savini Due), valamint hat versenyző a magyar válogatott színeiben.

A csíkszeredai Team Novák sajnos ebben az évben hiányozni fog a versenyünkről, a címvédő Valter Attilának pedig alighanem „más dolga lesz”, klubja, a Groupama-FDJ a magyar Tourral egyidőben zajló Giro d’Italián számít rá.