TdH 2022

Eddie Dunbar a Tour de Hongrie győztese

Az olasz Tiberi nyerte a királyetapot


Hatalmas csatát hozott az idei Tour de Hongrie utolsó szakasza, a Miskolc és Gyöngyös-Kékestető közötti 184 kilométeres etap végén az olasz Antonio Tiberi a Kékestetőre vezető emelkedő utolsó méterein előzte meg az ír Eddie Dunbart, de az INEOS-Grenadiers kerékpárosa így is megszerezte az összetett győzelmet. Eddie Dunbar lett a Tour de Hongrie első ír győztese!



Bizakodó hangulatban sorakoztak fel a miskolci rajtnál a csapatok, pedig tudták, ezúttal egészen más feladat vár rájuk, mint az első négy szakaszon. Vasárnap a királyetappal ért véget az idei Tour de Hongrie, a Miskolc és Gyöngyös-Kékestető közötti etapon 184 kilométer során 2751 méternyi szintemelkedést kellett legyőzni.



Már az etap elején, a tizedik kilométernél első kategóriás hegyi hajrát jelöltek ki a szervezők, ezért nyomban a rajt után elkezdődtek a szökési kísérletek, s arra sem kellett sokat várni, hogy néhány bringást elengedjen a mezőny. A hegyi pontokat elvitte az olasz Nicolas Della Valle (Giotti Victoria-Savini Due), aki hat társával – köztük Karl Ádámmal a magyar válogatottból – együtt egészen az utolsó tíz kilométerig tartotta magát, több kevesebb sikerrel.



A második mátrafüredi gyorsasági részhajrá kiemelt jelentőségű volt a zöld mez sorsát illetően, hiszen a francia Rudy Barbier (Israel-Premier Tech) és a kétszeres szakaszgyőztes holland Fabio Jakobsen (Quick-Step Alpha Vinyl) pontegyenlőséggel vezetett ebben a különversenyben. Nos, a nagy sprint végül elmaradt, ugyanis Barbier rendkívül peches volt, néhány száz méternyire a részhajrától géphiba miatt le kellett állnia, így Jakobsen kényelmesen begyűjtötte a pontokat, s ezzel meg is szerezte a zöld mezt.

Mellesleg az összetett verseny éllovasaként sárga mezben tekert ezen a napon a holland szupersprinter, de ő maga is tisztában volt vele, hogy ezt nem tudja megőrizni, így aztán a részhajrá után hátra is csorgott, számára már csak a célbaérkezés volt fontos a Kékes meredek emelkedőin.



A hegymászók viszont előre álltak, előbb a BORA-hansgrohe, majd az INEOS Grenadiers húzta a sort, hatalmas tempót diktálva. Egyre soványabb lett az élboly, Mátraházánál már alig harmincan, két kilométerre a céltól csak tizenketten maradtak.

Az ír Eddie Dunbar ekkor indította meg a hajrát, az INEOS hegyi menőjével nem tudták tartani a többiek a lépést – de akadt olyan is, aki nem akarta. Az olasz Antonio Tiberi már jól ismerte ezt az emelkedőt, hiszen tavaly harmadik lett a Kékesen. Tudta, hogy az utolsó kilométer „gyilkos”...



Kétszáz méterre a befutótól Dunbarnak még nagyjából ötven méter előnye volt, de a befutóra teljesen elkészült az erejével, így Tiberi az utolsó métereken meg tudta előzni – a TREK-Segafredo olasz hegymászója nyerte a Tour de Hongrie utolsó szakaszát, ez a húsz esztendős Antonio Tiberi pályafutásának első győzelme a profik között.

A huszonöt éves Eddie Dunbar sem volt túlságosan szomorú a második hely miatt, hiszen Tiberinek az összetettben jócskán volt időhátránya, így az ír kerékpáros lett a Magyar körverseny összetett legjobbja és egyben a kilencvenhét esztendős magyar viadal első ír győztese! Dunbar ebben az esztendőben ragyogóan teljesít, márciusban az ugyancsak ötnapos Settimana Coppi e Bartalit is megnyerte.



Bizonyára sokan hallottak róla, hogy az INEOS Grenadiers az „utolsó pillanatokban”, jócskán a csapathirdetés után jelentkezett a Tour de Hongrie versenyére, de a szervezők természetesen nagy örömmel fogadták a sportág egyik legerősebb együttesét. A brit klub a 2020-as Giro d’Italia-győztes Tao Geoghegan Hartot is nevezte, de a brit csillag betegség miatt végül nem jöhetett el, az INEOS öt versenyzővel indult harcba.

Ők öten az első négy szakasz során az olasz sprinter, Elia Viviani sikeréért dolgoztak, aki egy második és egy ötödik helyezést tudott elérni a sprintbefutók során. Aztán következett az utolsó etap, amelyen az INEOS Grenadiers végül a „pálmát is elvitte”.

A mieink közül ezen a napon Dina Márton teljesített a legjobban, az EOLO-Kometa magyar légiósa a 47. helyen ért célba, az összetett versenyben pedig a 38. helyen helyen zárt, de dicséret illeti mind a tíz magyar indulót, hiszen az öt nap során többször is felhívták magukra a figyelmet, s végül valamennyien teljesítették a távot.



EREDMÉNYEK
43. Tour de Hongrie
5. szakasz, Miskolc–Gyöngyös-Kékestető (184 km):
1. Antonio Tiberi (olasz, TREK-Segafredo) 4:39:31
2. Eddie Dunbar (ír, INEOS Grenadiers) 2 mp h.
3. Oscar Rodriguez (spanyol, Movistar Team) 21 mp h.
4. Samuele Battistella (olasz, Astana Qazaqstan Team) 25 mp h.
5. Edoardo Zambanini (olasz, Bahrain-Victorious) azonos idővel
6. Carl Fredrik Hagen (norvég, Israel-Premier Tech) 31 mp h.

Az összetett versenyben:
1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Eddie Dunbar (ír, INEOS Grenadiers) 20:38:43
2. Oscar Rodriguez (spanyol, Movistar Team) 23 mp h.
3. Samuele Battistella (olasz, Astana Qazaqstan Team) 28 mp h.
4. Edoardo Zambanini (olasz, Bahrain-Victorious) 29 mp h.
5. Carl Fredrik Hagen (norvég, Israel-Premier Tech) 35 mp h.
6. Niklas Eg (dán, Uno-X Pro Cycling Team) 36 mp h.
38. Dina Márton (magyar, EOLO-Kometa) 2:31 p h.

A gyorsasági pontversenyben (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért):
1. Fabio Jakobsen (Quick-Step Alpha Vinyl)
A hegyi pontversenyben (piros mezben a Cofidis díjáért):
1. Aaron Van Poucke (belga, Sport Vlaanderen-Baloise)
A legjobb magyar versenyző (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért)
1. Dina Márton (magyar, EOLO-Kometa)