TdH 2020

Jönnek a World Tour-csapatok!

Teljesülő Pro Series-feltétel


Csupán néhány napja dőlt el, hogy a tavaszról elhalasztott Tour de Hongrie igen kedvező időpontot kapott a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségtől (UCI), a csapatok érdeklődése máris minden várakozást felülmúló. Ha minden a megfelelő mederben halad, a kényszerhelyzet ellenére már ebben az évben, az augusztus 29-én rajtoló viadalon sikerül teljesíteni a Pro Series versenysorozatába kerülés egyik feltételét!



A Magyar Körverseny ebben az évben augusztus 29-én rajtol és szeptember másodikán ér majd célba. A viadal hossza nem változik, ahogyan a már kialakított, feltérképezett útvonalakon sem kívánnak módosítani a szervezők, az azonban elképzelhető, hogy a szakaszok sorrendje változni fog. Erről a városokkal és a partnerekkel történő egyeztetések után számolnak majd be a Tour de Hongrie rendezői, reményeik szerint még június első felében.



Eisenkrammer Károly, a Tour főszervezője elárulta: előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a televíziós megjelenések kapcsán is. Ahogyan az elmúlt években, az idén is a verseny egyik legfontosabb együttműködő partnere lesz az M4Sport, amely a tervek szerint élő közvetítésekkel jelentkezik majd a 41. Tour de Hongrie-ról is. Ami a nemzetközi megjelenéseket illeti, jó úton haladnak az egyeztetések az Eurosport csatornával is, amelynek fő eseménye az adott időszakban a világ legnagyobb kerékpárversenye, a Tour de France lesz, a magyarországi viadalról készülő összefoglalók így igen értékes helyekre kerülhetnek majd. A szervezők ebben az évben is együttműködnek a Tour de France rendezőjével, az A.S.O. nevű céggel, amelynek segítségével 2020-ban is szerte a világon több millió nézőhöz juthatnak el a képek Magyarországról. 



Minden várakozást felülmúl a csapatok érdeklődése: Szilasi László versenyigazgató arról adott tájékoztatást, hogy már négy World Tour-csapat is bekérte a nevezési lapot, a Pro Teamek részéről pedig olyan nagy az érdeklődés, hogy szinte bizonyosan sikerül teljesíteni a Pro Series versenysorozatába kerülés egyik feltételét – összesen legalább tizennégy World Tour és/vagy Pro Team szerepel majd a magyar viadalon.



A szervezők továbbra is ahhoz tartják magukat, hogy hivatalosan csak a már aláírt és befogadott nevezésekről tájékoztatják a nagyközönséget, de olykor maguk a csapatok előzik meg a hírt: a címvédő Krists Neilands World Tour-csapata, az Israel Start-Up Nation például már közölte őszi versenyprogramját, amelyben szerepel a Tour de Hongrie is.



„Mindig nagy öröm, amikor a verseny visszavárhatja a címvédő csapatot. Kétszer nyerték nálunk az összetettet, első ízben még kontinentális, tavaly pedig már prokontinentális csapatként – nyilatkozta az MTI-nek Szilasi László versenyigazgató, hozzátéve: tradíció az előző évi győztes visszahívása, és az, hogy ő az egyes rajtszámot kapja. – Azért jönnek vissza, hogy újra megnyerjék ezt a versenyt.”