TdH 2022

Magyar bajnokkal érkeznek

Giotti Victoria-Savini Due


Akárcsak az elmúlt két esztendőben, ezúttal is ott lesz a Magyar Körverseny rajtjánál a romániai bejegyzésű, olasz hátterű kontinentális csapat, a Giotti Victoria-Savini Due. Ez az együttes azért különösen fontos számunkra, mert ebben a csapatban teker a 2019-es magyar országúti bajnok Szarka Gergely, aki a tervek szerint ott lesz a csákvári rajtnál.



A kétszeres Giro d’Italia-szakaszgyőztes egykori profi kerékpáros, Stefano Giuliani versenyzői pályafutása után sem távolodott el a sportágtól, neves olasz csapatok mellett dolgozott sportvezetőként, s 2018-ban életre hívta a romániai bejegyzésű MsTina-Focus nevű csapatot, amely kontinentális bejegyzést szerzett, s immár Giotti Victoria-Savini Due néven szereplője a kerékpáros életnek.



Az első esztendőben öt profi győzelemig jutott a klub, 2019-ben már hat diadalt jegyzett, köztük Denis Marian Vulcan sikerét a román országúti bajnokságon, a 2020-as csonka szezon három, az elmúlt év négy győzelmet hozott. A Giotti Victoria-Savini Due hét romániai, öt olasz, egy magyar és egy orosz kerékpárossal kezdte a 2022-es szezont.



A Giotti Victoria-Savini Due eddigi történetének legnevesebb bringása az olasz Andrea Guardini volt, aki öt éven át tekert az Astana és az UAE Team Emirates World Tour-csapataiban, s 2012-ben szakaszgyőzelmet ünnepelhetett a Giro d’Italián. A fekete mezes csapatból két éve éppen ő szerepelt a legjobban a Magyar Körversenyen, Guardini három sprintbefutónál is Top10-es eredményt mutatott fel, Hajdúszoboszlón negyedik, Nyíregyházán hetedik, Kazincbarcikán pedig ötödik lett, s a gyorsasági pontversenyben a negyedik helyen zárt. Guardini 2021 decemberében vonult vissza, de a csapat elveszítette egy másik neves versenyzőjét, a kétszeres magyar bajnok Filutás Viktort is, aki ebben az évben már az Adria Mobil színeiben térhet vissza a Tour de Hongrie-ra.



A Giotti persze így is jó eredményekért indul harcba, olasz menői már jeleskedtek a szezon elején rendezett törökországi egynaposokon, a kétszeres U23-as egyéni időfutambajnok marosváráshelyi Málnási József Attila pedig egy temesvári viadalon elnyert ezüstéremmel jelezte: alakul a sportforma.



A 43. Tour de Hongrie versenyére 2022-ben május 11. és 15. között kerül sor, várhatóan huszonnégy csapat részvételével.



A 2022-es Tour de Hongrie csapatai


INEOS Grenadiers (brit, WorldTeam)
Quick-Step Alpha Vinyl Team (belga, WorldTeam)
Movistar Team (spanyol, WorldTeam)
Israel-Premier Tech (izraeli, WorldTeam)
Team Jumbo-Visma (holland, WorldTeam)
Lotto Soudal (belga, WorldTeam)
Trek-Segafredo (amerikai, WorldTeam)
Bahrain-Victorious (bahreini, WorldTeam)
Team BikeExchange Jayco (ausztrál, WorldTeam)
BORA-hansgrohe (német, WorldTeam)
Team DSM (holland, WorldTeam)
Astana Qazaqstan Team (kazah, WorldTeam)
Alpecin-Fenix (belga, ProTeam)
Caja Rural-Seguros RGA (spanyol, ProTeam)

Drone Hopper-Androni Giocattoli (olasz, ProTeam)
EOLO-Kometa (olasz, ProTeam)
Uno-X Pro Cycling Team (norvég, ProTeam)
Team Novo Nordisk (amerikai, ProTeam)
Sport Vlaanderen-Baloise (belga, ProTeam)
Human Powered Health (amerikai, ProTeam)
B&B Hotels-KTM (francia, ProTeam)
Adria Mobil (szlovén, Continental Team)
Giotti Victoria-Savini Due (román, Continental Team)