Csapatok

Nemzeti csapat a déli szomszédból

Szerbia válogatottja


A június 11-én rajtoló Magyar Körverseny csapatait bemutató sorozatunkban ezúttal egy nemzeti válogatott kerül terítékre. Az 1984-es GP Kranj győztese, Radomir Pavovics vezetésével érkezik hazánkba Szerbia válogatottja.



Déli szomszédaink rendszeres résztvevői a Tour de Hongrie kiírásainak, sőt – igaz, még Jugoszlávia színeiben – sárga trikóst is adtak: 2001-ben Mikos Rnyakovics a Kékestetőre vezető királyetapot és az összetett versenyt is megnyerte Magyarországon. 2008-ban Sztevics harmadik volt az összetettben, a csapatversenyben pedig Szerbia válogatottja diadalmaskodott.



„Válogatott szinten” az elmúlt négy évben, 2015-ben, 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban vendégeskedett nálunk Szerbia, Sztevicsék mind a négy kiírás során igen aktívak voltak.



Az idei Tour de Hongrie során a szerb csapat erőssége lehet a tavalyi szerb bajnokság ezüstérmese, Marko Danilovics, a 2015-ös Tour de Hongrie összetett versenyének hetedik helyezettje, a tavalyi Szerb Körverseny legjobb hegyimenője, Stefan Stefanovics, az időfutam-bajnokság bronzérmese, Andrej Galovics, a 2017-es szerb országúti bajnok, Dusan Kalaba, vagy a 2017-es Székely Körversenyen remeklő Sztevan Kiszurics. Déli szomszédaink várhatóan két fiatalt is harcba dobnak, a tizennyolc esztendős Djordje Djurics és az egy évvel idősebb Dusan Veszelinovics személyében.



A Tour de Hongrie versenyére érkező prokontinentális és kontinentális csapatok mellett két ország – Szerbia és Magyarország – országúti válogatottja lesz ott a siófoki rajtnál.



Az idei Tour de Hongrie 2019. június 11-én kezdődik, az első kategóriás nemzetközi verseny mezőnye június 16-án ér célba, húsz csapat 140 kerékpárosa a hat nap során összesen 890 kilométert teljesít majd.



A Tour de Hongrie csapatai 2019-ben


Cofidis (FRA)
Androni-Giocattoli Sidermec (ITA)
Israel Cycling Academy (ISR)
Neri Sottoli-Selle Italia-KTM (ITA)
Tarteletto-Isorex (BEL)
Kometa Cycling Team (ESP)
EvoPro Racing (IRL)
Bike Aid (GER)
Team Coop (NOR)
Dukla Banská Bystrica (SVK)
Team BridgeLane (AUS)
Differdange-GeBa (LUX)
Sparta Praha (CZE)
CCC Development Team (POL)
Adria Mobil (SLO)
Elkov-Author (CZE)