TdH 2021

Sprintgyőzelem, Bauhaus-stílusban

Sárgában a Bahrain-Victorious versenyzője


A Bahrain-Victorious sprintere, a német Phil Bauhaus győzelmével ért véget a 42. Tour de Hongrie első szakasza. A kaposvári befutón a tavaly három szakaszgyőzelmet is bezsebelő olasz Jakub Mareczko (Vini Zabu) lett a második, a belga Jordi Meeus (BORA-hansgrohe) pedig a harmadik. A legjobban sprintelő hazai versenyző, a magyar válogatottból Karl Ádám volt, aki a tizenhetedik helyen ért célba.



Szerdán kora délután meglehetősen borús időben indult útjára a Tour de Hongrie minden eddiginél erősebb mezőnye, amelyben nyolc WorldTeam, kilenc ProTeam, négy kontinentális csapat és a magyar válogatott versenyzői képviseltették magukat.

Az első etap nem ígért különösebb nehézségeket, bár az időjárás meglehetősen aggasztónak mutatkozott. Tizenhét fokban indult útjára a karaván, s az eső szinte vezényszóra kezdett rá. Szerencsére az égi áldás csak az első fél órában tette nehezebbé a versenyzők dolgát, a szakasz többi részén olykor még a nap is kisütött.

A Siófok és Kaposvár között kijelölt 173 kilométeres útvonalon, enyhén dombos terepen tekert a karaván, a szakasz során egyetlen hegyi hajrára került sor, Igalon, ahol az addigra már szökésbe lendült trió osztozott a pontokon. A részhajrá első helyét a lengyel Patryk Stosz (Voster ATS) szerezte meg, aki 2018-ban már volt piros trikós a Tour de Hongrie versenyén, akkor haza is vihette a becses ruhadarabot.



Stosz mellett a spanyol Diego Paolo Sevilla (EOLO-Kometa) és  a belga Fabio Van Den Bossche (Sport Vlaanderen-Baloise) volt benne a nap szökésében. A vállalkozó kedvű trió csaknem 130 kilométeren át volt szökésben, a lengyel bringás még elvitte a kaposvári részhajrát, de a város körül kijelölt körpályán összezárt a mezőny, utolsóként Van Den Bossche „adta meg magát”.

A csapatok felkészültek a sprintbefutóra, a WorldTeamek álltak a mezőny élére, s hatalmas tempóban közeledtek a kaposvári célvonal felé, a hajrát a Bahrain-Victorious sprintere, Phil Bauhaus nyitotta meg a legjobban, s megszerezte a szakaszgyőzelmet Kaposváron, megelőzve a tavaly triplázó olasz Jakub Mareczkót (Vini Zabu) és a belga Jordi Meeust (BORA-hansgrohe). A mieink közül a magyar válogatott versenyzője, Karl Ádám volt a leggyorsabb, aki a tizenhetedik helyen futott be.



Gazdára találtak tehát a színes megkülönböztető mezek, az összetettben élen állónak járó sárga és a gyorsasági pontversenyben vezető zöld egyaránt Bauhausé lett, a pirost ugye az első szakaszon elvitte Stosz, a legjobb magyarnak járó fehér mez pedig Karl Ádám vállain feszül majd a második szakaszon.

Karl Ádám az MTI kérdésére elmondta: Orosz Gergő és ő volt kijelölve sprintre a nemzeti csapatból. „Végül én voltam ott, de sajnos nekem sem úgy sikerült, ahogy elterveztük előre ezt a mai napot, mivel a Bahrain Victorious egyik felvezető embere pont elém borított ki. Így le kellett fékeznem az utolsó háromszáz méterre és elvesztettem a lendületem” - idézte fel a hajrát a huszonegy esztendős bringás, aki dicsérte a csapatot, amely szép munkát végzett elöl és pozícióban tartotta őt a hajrában. Mint mondta, Mareczkóra próbálta tenni a kereket, majd balról kerülni az előtte lévőket, ám végül ez vezetett a kényszerű lassításhoz.


„Nem ezért az eredményért jöttünk, de van még három lehetőségem, igyekszem ezen javítani. Egy top tízes eredmény sem lenne rossz, de szerintem top ötbe is be tudok jönni, ha nagyon jó napom van, ez a cél” – árulta el. A csütörtökön a legjobb magyart illető fehér trikóban tekerő Karl előre tekintve úgy fogalmazott, szökésben maximum a szombati, Kékestetőn záruló királyetapon gondolkodik, ám mivel a vasárnapi budapesti etap a nagy célja, a kanyargós körpálya fekszik neki.



Május 13-án csütörtökön a Balatonfüred és Nagykanizsa között kijelölt 183 kilométeres útvonalon, enyhén dombos terepen teljesítik a távot a versenyzők. A szakasz során két hegyi (Balatonszőlős és Vigántpetend), illetve három gyorsasági (Tapolca, Hévíz és Zalakaros) részhajrára is sor kerül. A rajt Balatonfüreden, a Vitorlás téren lesz 13:15-kor, a várható befutó pedig Nagykanizsán, az Eötvös téren 17:41-kor.



Az M4Sport minden szakaszról élőben közvetít, de az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak az érdeklődők A Tour de Hongrie kommunikációs partnere, az A. S. O. segítségével minden eddiginél több televíziós megjelenést tud biztosítani a magyar viadal számára, világszerte, valamennyi kontinensen látható lesz a Magyar Körverseny, csaknem 800 millió ember számára válik elérhetővé. Óriási áttörés, hogy 150 országban élőben közvetítik majd a verseny szakaszait!

Az élő közvetítéseket és összefoglalókat csütörtökön az alábbi időpontokban láthatják hazánkban:
0:15–1:10: M4Sport (1. szakasz, összefoglaló)
8:30–9:30: Eurosport1 (1. szakasz, összefoglaló)
16:00–18:00: M4SPORT (2. SZAKASZ, ÉLŐ) – élőben a www.m4sport.hu oldalán is
21:00–22:00: Eurosport1 (2. szakasz, összefoglaló)

EREDMÉNYEK
42. Tour de Hongrie
1. szakasz, Siófok-Kaposvár (173 km):
1. Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious) 3:54:22
2. Jakub Mareczko (olasz, Vini Zabu) azonos idővel
3. Jordi Meeus (belga, BORA-hansgrohe) a. i.
17. Karl Ádám a. i.

Az összetett versenyben: 1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious)
A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért) Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious)
A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben a Cofidis díjáért) Patrik Stosz (Voster ATS)
A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Karl Ádám (Magyarország)