Történelem

Szupersztár a Tour de Hongrie mezőnyéből

Vasco Bergamaschi


A sportág történetében ő az egyedüli, aki a Tour de Hongrie-győzelem után meg tudta nyerni a három legnagyobb körverseny valamelyikét: Vasco Bergamaschi 1935-ben a Giro d’Italia rózsaszín trikósa lett.



Bergamaschi – vagy ahogyan ázsiai vágású szemei után elnevezték: Szingapúr – alighanem nálunk alapozta meg ragyogó karrierjét: az 1930-ban mindössze huszonegy esztendős olasz fiatalember nagy fölénnyel, csaknem huszonöt perces előnnyel nyerte meg az 5. Magyar Körversenyt. Azon a viadalon a mieink álla leesett az olaszok felkészültségét látva, nem csoda: a taljánok Andrea Minasso révén négy szakaszt is megnyertek az ötből, Bergamaschi összetett sikeréről nem is beszélve.



Abban az esztendőben Szingapúr még behúzta a Coppa del Re győzelmét, a Giro del Venetón pedig második lett – mégis várnia kellett még egy évet az első profi szerződésére. 1932-től aztán beindult a szekér: a Maino proficsapata szerződtette a még zöldfülűnek számító Bergamaschit, aki a korszak sprinter szupersztárja, Learco Guerra mellé (elé) került segítőnek.

Az „Emberi mozdony”, így nevezték Guerrát, aki a világbajnoki és olasz bajnoki címek mellett nyert Milánó–San Remót, Giro di Lombardiát, hét szakaszt a Tour de France-on és harmincegyet (nem tévedés!) a Giro d’Italián. Guerra 1930-ban és 1933-ban a Tour de France összetettjében is remekelt, második lett, 1934-ben pedig megnyerte a Giro d’Italiát.



Így aztán 1935-ben Guerra volt a csapatkapitány, aki a címe megvédéséért indult harcba. Az első szakaszon azonban olyan dolog történt, amire senki sem számított. A Giro-etap végén, Cremonába érkezve Bergamaschi nyitotta a sprintet, de nem várta meg kapitányát, elsőként haladt át a célvonalon. Az igazsághoz tartozik, hogy Bergamaschi mögött megszakadt a sor, s amikor megfordult és látta, hogy Guerra lemaradt, a többi csapattársát pedig nem is érzékelte, úgy döntött, jobb, ha nem vár. A győzelem után mégis lehajtott fejjel, szinte bűnösként húzta magára a rózsaszín trikót – az áruló, aki cserben hagyta a csapatkapitányt…



A 16:00 perc környékén láthatjuk Guerra hőstetteit, a 20:00 percnél pedig érkezik Szingapúr


A csoda csak öt napig tartott, a „Repülő péktől” (merthogy így is becézték Bergamaschit) elvették a Maglia Rosát. Csakhogy a hetedik szakaszon újra meglepte a riválisokat. A karaván Civitanovából indult, s L’Aquilába tartott. A hegyes szakaszon egy bizonyos Gino Bartali forgácsolta darabokra az élbolyt, de az „Acélember” (aki később két Tour de France- és három Giro d’Italia-győzelemig jutott) nyomában ott loholt Szingapúr is. Bergamaschi azon a napon visszaszerezte a rózsaszínű trikót, s immár a kapitány, Learco Guerra teljes támogatásával (a 317 kilométeres Róma–Firenze szakasz végén még egy győzelmet bezsebelve) meg is őrizte a milánói befutóig. Akkoriban (is) osztoztak a csapattagok a pénzdíjakon, de alighanem csak a rossznyelvek szerint kapta vissza ezért a bizalmat…



A kapitány, Guerra és a rózsaszínbe öltözött Szingapúr a rajongók gyűrűjében


A Giro d’Italia mezőnye abban az évben 3577 kilométert teljesített, a győztes Bergamaschi átlagsebessége 31,36 kilométer/órás volt. Az összetettben több mint három perces előnnyel nyert a második helyezett Giuseppe Martano előtt, harmadik lett Giuseppe Olmo, negyedik a kapitány, Guerra, Gino Bartali pedig hetedik.

Vasco Bergamaschi egy csapásra az egyik legnépszerűbb olasz sportolóvá vált, s ez új lendületet adott neki: az 1935-ös Tour de France során is tudott szakaszgyőzelmet szerezni!

Egy nyugalmasabb szezon következett Szingapúr számára – „csak” nyolcadik lett a Giro d’Italia összetettjében az immár Guerra nélkül evickélő Maino színeiben. Bergamaschi akárcsak a nyeregben, itt is gyorsan váltott: a Bianchi csapatához igazolt. A celeste-színű mezt aztán 1939-ben újra rózsaszínűre cserélte, ha csak egyetlen nap erejéig is: a Giro d’Italia első szakaszán, a Milánó és Torino közötti 180 kilométeres etapon megnyerte a befutót, s újra a dobogó legfelső fokán állhatott.



Vasco Bergamaschi 1941-ig viselte a Bianchi mezét, de akkoriban már a sportra is rányomta a bélyegét a kiterjedő világháború: Szingapúr a római katonai rendészet csapatának színeiben 1943-ban fejezte be profi pályafutását. A békeidőben – immár amatőrként – visszatért, egészen ötvenöt éves koráig rendszeresen részt vett a korosztályos versenyeken. 1979-ben hatvankilenc esztendősen tekert el az égi országutakra…

Neves kerékpárosok, akik nem csak a Tour de Hongrie történetében tették le a névjegyüket:
Gerald Ciolek (német)

Fotók: Giro d'Italia