TdH 2021

Tour de Hongrie 2021: Jön a Trek-Segafredo!

Visszatérő World Team


„Örömmel jelenthetjük be, hogy jövőre is lesz World Team a Tour de Hongrie mezőnyében, visszatér az amerikai sztárcsapat, a Trek-Segafredo” – jelentette be Eisenkrammer Károly főszervező.



„Nagyon sok elismerést, pozitív visszajelzést kaptunk az idei versenyünk után, a szervezéssel maximálisan elégedettek voltak a csapatok is, ahogyan a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség ellenőre is. De meggyőződésem, hogy az igazi értékmérő a csapatok nevezése lesz, ezért is különösen fontos számunkra, hogy az elsők között jelentkezett a sportág egyik legerősebb klubja” – fűzte hozzá Eisenkrammer Károly.



A Trek-Segafredo főszerepet játszott az idei Magyar Körversenyen, junior-világbajnoka, az amerikai Quinn Simmons a Kékestetőre vezető emelkedő utolsó kilométerén még harcban állt az összetett győzelemért, s végül második lett a CCC Team magyar menője, Valter Attila mögött.



A sprinteken is jeleskedett a csapat: a hajdúszoboszlói befutónál az olasz Matteo Moschetti második, a lett Emils Liepins nyolcadik, Nyíregyházán Moschetti negyedik, Liepins tizedik lett, Kazicbarcikán pedig Liepins futott be a második helyen – vagyis a Trek-Segafredo menői három etapon is hajszálra voltak a diadaltól. Jövőre visszatérnek a trófeákért...



„A csapatvezető, Luca Guercilena aláírásával érkezett meg az amerikai együttes nevezése” – tájékoztatott Szilasi László versenyigazgató. Az amerikai Trek-Segafredo elődjét, a Leopard Trek nevű csapatot a luxemburgiak 2010-es Tour de France-győztese, a luxemburgi Andy Schleck és fivére, Frank Schleck alapította 2011-ben, a csapat három évig luxemburgi bejegyzéssel működött, majd 2014 óta amerikai színeket képvisel.



A csapat mezét az évek során olyan nagyágyúk viselték, mint a kétszeres olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok svájci Fabian Cancellara, a Párizs–Roubaix-győztes ausztrál Stuart O’Grady, a kétszeres Deutchland Tour-győztes német Jens Voigt, a kétszeres Tour de France-ezüstérmes német Andreas Klöden, a Giro d’Italia-harmadik, U23-as világbajnok ukrán Jaroszlav Popovics vagy az ötszörös Tour de France Top10-es spanyol Haimar Zubeldia, de 2017-ben a Trek-Segafredo színeiben fejezte be pályafutását a kerékpársport egyik legeredményesebb versenyzője, a hétszeres Grand Tour-győztes spanyol Alberto Contador is.



2021-ben is az olasz Vincenzo Nibali lesz a Trek-Segafredo legnagyobb sztárja, a harminchat esztendős klasszis kétszer nyert Giro d’Italiát (2013, 2016), egyszer Tour de France-ot (2014) és egyszer Vuelta a Espanát (2010) is. Nibali számára évről évre a Giro d’Italia az év legfontosabb versenye, így vele májusban aligha találkozhatunk. A csapat másik nagy csillaga a dán Mads Pedersen, aki pályafutásának legnagyobb sikerét érte el a 2019 szeptemberi yorkshire-i világbajnokságon, ahol a legnagyobb esélyeseket is megelőzve elsőként ért célba, így egy éven át ő viselhette a szivárványcsíkos világbajnoki mezt.



Olyan bringásokat is találhatunk a csapatban, akik már nyertek díjakat a Magyar Körversenyen: az olasz Matteo Moschetti még a Polartec-Kometa színeiben nyert szakaszt 2018-ban Székesfehérváron, az eritreai Amanuel Ghebreigzabhier pedig a Dimension Data for Qhubeka együttesében szerezte meg a hegyi pontverseny első helyét 2016-ban.



A jövő évi Tour de Hongrie nemzetközi kerékpárversenyre 2021. május 12. és 16. között kerül sor.