Tdh 2020

Tour de Hongrie Guide 2020

5 nap, 119 kerékpáros, 826 kilométer


Csokorba gyűjtöttük a legfontosabb információkat, amelyeket a 2020-as Tour de Hongrie kapcsán szurkolóként tudni érdemes. Íme!



A verseny


A Tour de Hongrie egy kilencvenöt éves múltra visszatekintő nemzetközi országúti kerékpárverseny, a legnagyobb magyar kerékpárverseny, az ország nemzeti körversenye. Az első Tour de Hongrie-t 1925-ben rendezték meg, a magyar kerékpárosok a Francia Körverseny, a Tour de France mintájára hívták életre a mi nemzeti körversenyünket, amely ezért viseli azóta is a francia Tour de Hongrie (ejtsd: Túr dö Ongri) nevet. Az évek során háborúk, politikai rendszerek és más kihívások miatt hosszabb időszakokon át is szünetelt a verseny, az idei lesz a 41. kiírás.

Bővebben: A Tour de Hongrie kalandos története


A rang


A Tour de Hongrie az UCI Europe Tour sorozatának elsőkategóriás eseménye: 2018 óta szerepel a nemzetközi versenynaptárban 2.1-es kategóriával. A magyar kerékpársport történetében korábban még sosem rendeztek ilyen magas kategóriájú viadalt hazánkban.

Bővebben: UCI Europe Tour calendar


A résztvevők


Az ötnapos országúti viadalon húsz csapat áll rajthoz, minden együttes hat versenyzőt indíthat – így az UCI 2.1-es kategóriájú viadal mezőnyének létszáma elérheti a 120 főt. A versenyen csak kontinentális (vagy annál magasabb) bejegyzésű csapatok, illetve nemzeti válogatottak állhatnak rajthoz. Rajtlista: KLIKK IDE!

Bővebben: Teljes a csapatok listája

A résztvevő csapatok:


Israel Start-Up Nation (izraeli) – World Team


CCC Team (lengyel) – World Team


Jumbo-Visma (holland) – World Team


Trek-Segafredo (amerikai) – World Team


Mitchelton-Scott (ausztrál) – World Team


Androni Giocattoli-Sidermec (olasz) – Pro Team


Alpecin-Fenix (belga) – Pro Team


Team Novo Nordisk (amerikai) – Pro Team


Vini Zabu-KTM (olasz) – Pro Team


Bingoal-Wallonie Bruxelles (belga) – Pro Team


Uno-X Pro Cycling Team (norvég) – Pro Team


Caja Rural-Seguros-RGA (spanyol) – Pro Team


Sport Vlaanderen-Baloise (belga) – Pro Team


Kometa-Xstra (spanyol) – Continental Team


Adria-Mobil (szlovén) – Continental Team


Team Novák (romániai) – Continental Team


Giotti Victoria-Savini Due (román) – Continental Team


Elkov-Kasper (cseh) – Continental Team


Team Vorarlberg Santic (osztrák) – Continental Team


Magyar válogatott



Az értékelés


A nemzeti körverseny összdíjazása meghaladja a tizenhárom-millió forintot. A szakaszok egyéni eredményeinek díjazása mellett több különversenyt is értékelnek az országúti körversenyeken. Az összetett (valamennyi szakasz összeadott időeredményei alapján) legjobb egyéni versenyzője a sárga mezt viselheti, díjazzák az összetettben legjobb csapatot is. Ugyancsak az összetett időeredmények alapján talál gazdára a legjobban szereplő magyar versenyzőnek járó fehér mez. A szakaszok során kijelölt gyorsasági részhajrákon, illetve a befutóknál megszerzett pontok alapján hirdetik ki a gyorsasági pontverseny legjobbját, aki a zöld mezt húzhatja fel. A szakaszokon kijelölt hegyi hajrákon gyűjtött pontok alapján a hegyi pontverseny legjobbja kapja a piros mezt.


Bővebben: Piros, fehér, zöld, no és a sárga!



A támogatók


A Magyar Kormány kiemelt támogatása nélkül nem jöhetett volna létre ez a rangos esemény. A Tour de Hongrie megrendezéséhez több tucat támogató, szponzor és együtműködő partner nyújt segítséget a rendező Vuelta Sportirodának.


A támogatók: KLIKK IDE!


A védnökök


A Tour de Hongrie védnökei:
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos


DR. SZABÓ TÜNDE, sportért felelős államtitkár

DR. PRINCZINGER PÉTER, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke


Kinek szurkolhatunk?


A versenyen indul a magyar válogatott hat fővel, de más együttesek színeiben is lesznek magyar versenyzők, nyolc csapatban is lehet hazai kerékpáros. Az előzetes rajtlistán van magyar versenyzője a World Teamek közül a Mitchelton-Scottnak (Peák Barnabás), a CCC Teamnek (Valter Attila), a Pro Teamek közül a Team Novo Nordisknak (Kusztor Péter) és az Androni Giocattoli-Sidermecnek (Pelikán János), a kontinentális csapatokban pedig Dina Márton (Kometa-Xstra), Filutás Viktor (Giotti Victoria Palomar), Rózsa Balázs és Szentpéteri András (Team Novák) kaphat helyet, de a csíkszeredai csapatban szerephez juthat egy székely sportoló – Novák Károly Eduárd – is. Dér Zsolt szövetségi kapitány a Karl Ádám (UC Monaco), Dina Dániel (Epronex-BSS Oil Team), Orosz Gergő (Epronex-BSS Oil Team), lstlstekker Zsolt (Epronex-BSS Oil Team), Szatmáry András (Cube-Csömör), Palumby Zsombor (SVS Pro Team) összeállítású válogatottat nevezte a viadalra.

Bővebben az esélyekről: Teljes a csapatok listája



Hányszor nyertek magyarok?


A körverseny kilencvenöt éves története során a hazai kerékpárosok szerezték meg a legtöbb győzelmet, tizennyolc alkalommal nyert magyar versenyző az összetettben. Négyszer osztrák, háromszor szlovák, kétszer olasz, német, illetve ukrán kerekes vitte haza a fődíjat, egy-egy alkalommal győzött Oroszország, Ukrajna, Svájc, Franciaország, Hollandia, Jugoszlávia, Luxemburg, Észtország, Kolumbia és legutóbb Lettország versenyzője.

A győztesek
1925 (510.5 km) Jerzsabek Károly (HUN)
1926 (554 km) Vida László (HUN)
1927 (752 km) Vida László (HUN)
1929 (611 km) Oscar Thierbach (GER)
1930 (1016 km) Vasco Bergamaschi (ITA)
1931 (1068 km) Liszkay István (HUN)
1932 (1030.5 km) Vitéz József (HUN)
1933 (1003 km) Kurt Stettler (SUI)
1934 (975 km) Szenes Károly (HUN)
1935 (1037 km) Németh Károly (HUN)
1937 (1035 km) Anton Strakati (AUT)
1942 (580 km) Barvik Ferenc (HUN)
1943 (471 km) Liszkay István (HUN)
1949 (1036 km) Andre Labeylie (FRA)
1953 (921 km) Kis-Dala József (HUN)
1955 (938 km) Török Győző (HUN)
1956 (1257 km) Török Győző (HUN)
1962 (1393 km) Adolf Christian (AUT)
1963 (942 km) Mészáros András (HUN)
1964 (1117 km) Stámusz Ferenc (HUN)
1965 (908 km) Mahó László (HUN)
1993 (945 km) Jens Dittmann (GER)
1994 (1128 km) Wolfgang Kotzmann (AUT)
1995 (1083 km) Szergej Ivanov (RUS)
1996 (812 km) Andrej Tolomanov (UKR)
1997 (854 km) Bebtó Zoltán (HUN)
1998 (1078 km) Alekszandr Rotar (UKR)
2001 (585 km) Mikos Rnyakovics (YUG)
2002 (665 km) Vanik Zoltán (HUN)
2003 (780 km) Remák Zoltán (SVK)
2004 (840 km) Remák Zoltán (SVK)
2005 (705 km) Lengyel Tamás (HUN)
2006 (543 km) Martin Riska (SVK)
2007 (824 km) Andrew Bradley (AUT)
2008 (852 km) Hans Bloks (NED)
2015 (700 km) Tom Thill (LUX)
2016 (740 km) Mihkel Raim (EST)
2017 (751 km) Daniel Jaramillo (COL)
2018 (865 km) Manuel Belletti (ITA)
2019 (890 km) Krists Neilands (LAT)



Hol követhetem a versenyt?


A Tour de Hongrie történetében ötödik alkalommal követhetik majd a nézők élő televíziós közvetítésen keresztül az eseményeket, a legnagyobb magyar kerékpárversenyről az M4Sport közvetít élőben, de az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak a nézők. 2020-ban is a Tour de Hongrie partnere a Tour de France főrendezőjeként is ismert A.S.O. nevű szervezet, amelynek segítségével a Magyar Körversenyről készült összefoglalók valamennyi kontinensen, több mint nyolcvan országban lesznek láthatóak, Európában a kontinens legnépszerűbb sportcsatornáján, az Eurosporton is!

Bővebben: Tour de Hongrie a tévéképernyőkön


Televíziós megjelenések Magyarországon


Augusztus 29., szombat
13:05: M4Sport (1. szakasz, élő)
19:00: Eurosport 1 (1. szakasz, összefoglaló)
22:00: Eurosport 1 (1. szakasz, összefoglaló – ismétlés)


Augusztus 30., vasárnap
8:30: Eurosport 1 (1. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
14:00: DunaWorld (2. szakasz, élő)
19:00: Eurosport 1 (2. szakasz, összefoglaló)
22:00: Eurosport 1 (2. szakasz, összefoglaló – ismétlés)


Augusztus 31., hétfő
9:30: Eurosport 1 (2. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
10:30: Eurosport 2 (2. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
15:00: M4Sport (3. szakasz, élő)
22:45: M4Sport (3. szakasz – ismétlés)


Szeptember 1., kedd
6:30: Eurosport 2 (2. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:30: Eurosport 1 (2. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
9:00: M4Sport (3. szakasz – ismétlés)
9:30: Eurosport 1 (3. szakasz, összefoglaló)
11:30: Eurosport 2 (3. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
15:00: M4Sport (4. szakasz, élő)
21:50: M4Sport (4. szakasz – ismétlés)


Szeptember 2., szerda
6:30: Eurosport 2 (3. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:30: Eurosport 1 (3. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:55: M4Sport (4. szakasz – ismétlés)
9:30: Eurosport 1 (4. szakasz, összefoglaló)
11:30: Eurosport 2 (4. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
15:00: M4Sport (5. szakasz, élő)
23:25: M4Sport (5. szakasz – ismétlés)


Szeptember 3., csütörtök
6:30: Eurosport 2 (4. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:30: Eurosport 1 (4. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:55: M4Sport (5. szakasz – ismétlés)
9:30: Eurosport 1 (5. szakasz, összefoglaló)

A versenyről élő képekkel, összefoglalókkal jelentkezünk a viadal hivatalos honlapján, a tdh.hu oldalon, illetve a közösségi médiában, hivatalos Facebook-oldalunkon (www.facebook.com/tourdehongrie), Instagram-oldalunkon (tourdehongrie_official) és Twitter-oldalunkon (twitter.com/tourdehongrie).


Társadalmi szerepvállalás


A Tour de Hongrie – ahogyan az elmúlt években is – továbbra is vállalja, hogy fontos ügyek mellé áll. 2020-ban is a közlekedésbiztonság fontosságára igyekszünk felhívni a figyelmet. Szívügyünk a biztonságos közlekedés, különösen a biztonságos kerékpáros közlekedés népszerűsítése, ennek érdekében az elmúlt évek során is igyekeztünk sokat tenni. A kék szívecskés logóval gyakran találkozhatnak a 2020-as Tour de Hongrie során. A Magyar Kerékpáros Körverseny főszervezője, a Vuelta Sportiroda fontosnak tartja, hogy a nemzetközi sporteseményt övező megkülönböztetett figyelmet a társadalmi szerepvállalásban fontos ügyek felé is fordítsa.


Bővebben: Biztonsággal, szabadon
Bővebben: 1,5 méter – a biztonságos előzési oldaltávolság



A lebonyolítás


A Tour de Hongrie augusztus 29-én Esztergoban rajtol, az útja során hat megyét (Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves), illetve húsz várost (köztük négy megyeszékhelyt, Debrecent, Nyíregyházát, Miskolcot és Egert), összesen ötvenöt települést érint majd. A Tour de Hongrie szervezőbizottsága a pályázó települések közül sportszakmai és turisztikai szempontokat is szem előtt tartva választotta ki azokat a helyszíneket, amelyek a 2020-as Magyar Körverseny programjába kerültek.


A program


1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 180 km
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km

Bővebben: Szakaszok



A szakaszok


1. SZAKASZ


2020. AUGUSZTUS 29., SZOMBAT:
1. szakasz, Esztergom–Esztergom (118 km)
Rajt (Esztergom, Szent István tér): 11:30
Várható befutó (Esztergom, Szent István tér): 14:20
ESZTERGOM. Az Árpád kori Magyarország fővárosa, Szent István szülővárosa, a magyar katolikus egyház központja, Esztergom napjainkban a turizmus egyik fontos célpontja. Tavaly új helyszín volt a Tour de Hongrie történetében, hiszen a Magyar Kerékpáros Körverseny mezőnye korábban még sosem járt a Duna parti városban. Akkor az olasz Manuel Belletti ünnepelt szakaszgyőzelmet a Bazilika előtt, 2020-ban innen rajtol a 41. Tour de Hongrie.
Bővebben: 1. szakasz



2. SZAKASZ


2020. AUGUSZTUS 30., VASÁRNAP:
2. szakasz, Debrecen–Hajdúszoboszló (158 km)
Rajt (Debrecen, Nagyerdei körút): 13:00
Várható befutó (Hajdúszoboszló, Hősök tere): 16:30
DEBRECEN. Több mint két évtizednyi szünet után tér vissza a Tour de Hongrie a Cívis városba, pedig Debrecen mindig is fontos állomása volt a Magyar Körversenynek: először kilencvennégy esztendeje, 1926-ban ért itt célba a mezőny, s az esemény története során már huszonnégy alkalommal volt rajt vagy befutó helyszíne az ország második legnépesebb települése.
HAJDÚSZOBOSZLÓ. A városban – amely a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében hazánk harmadik legnépszerűbb települése – korábban is fontos közlekedési eszköz volt a kerékpár, de az elmúlt két évben már befutó házigazdája volt Magyarország legnagyobb termálvizű fürdőhelye: 2018-ban az ukrán Bratascsuk, tavaly a cseh Kankovsky emelhette a magasba a karjait Hajdúszoboszlón.
Bővebben: 2. szakasz



3. SZAKASZ


2020. AUGUSZTUS 31., HÉTFŐ:
3. szakasz, Karcag–Nyíregyháza (182 km)
Start (Karcag, Kossuth tér: 12:30
Várható befutó (Nyíregyháza, Kossuth tér): 16:30
KARCAG, a Nagykunság fővárosa nagyon büszke hagyományaira – a múlt értékeit nemcsak őrzik, hanem együtt is élnek velük. A Tour de Hongrie jó lehetőség arra, hogy a karcagiak megmutassák magukat a világnak. A város már kilencedik alkalommal lesz induló vagy érkező állomása a Magyar Körversenynek.
NYÍREGYHÁZA. Huszonöt esztendeje, 1995-ben járt legutóbb Nyíregyházán a Tour de Hongrie mezőnye: a rendszerváltás utáni harmadik Magyar Körversenyen az orosz Szergej Ivanov viselte a szabolcsi fővárosban is az összetett legjobbjának járó színes mezt – amely akkoriban a főszponzor miatt pirosban pompázott. Nyíregyháza eddig öt alkalommal volt a Tour rajt vagy célállomása.
Bővebben: 3. szakasz



4. SZAKASZ


2020. SZEPTEMBER 1., KEDD:
4. szakasz, Sárospatak–Kazincbarcika (180 km)
Start (Sárospatak, Eötvös út: 12:00
Várható befutó (Kazincbarcika, Építők útja): 16:20
SÁROSPATAK. Már több alkalommal is áthaladt Sárospatakon a Tour de Hongrie színes karavánja, de a rangos észak-magyarországi iskolaváros először lesz a Magyar Körverseny rajtjának házigazdája. A Bodrog-parti város történelmi nevezetességeivel méltó hátteret ad majd a nemzetközi kerékpárverseny harmadik szakaszának megkezdéséhez.
KAZINCBARCIKÁN 2006-ban és 2007-ben is megfordult a Magyar Körverseny mezőnye, 2018-ban pedig igen fontos helyszín volt a Tour de Hongrie történetében, a mezőny a színek városában fejezte be a Magyar Körversenyt. A szakaszgyőzelmet a német Holler szerezte meg, s itt húzhatta fel végleg a sárga trikót az olasz Manuel Belletti. Tavaly a Kazincbarcikáról rajtoló szakaszon magyar győztest avattak, Lovassy Krisztián személyében.
Bővebben: 4. szakasz



5. SZAKASZ


2020. SZEPTEMBER 2., SZERDA:
5. szakasz, Miskolc–Gyöngyös-Kékestető (188 km)
Start (Miskolc, Szent István tér): 11:30
Várható befutó (Gyöngyös-Kékestető): 16:30
MISKOLC. A borsodi főváros a Tour de Hongrie történetében rögtön Budapestet követi: kilenc évtized alatt összesen harminckét alkalommal volt rajt vagy befutó helyszíne Miskolc! Először 1926-ban járt itt a Magyar Körverseny mezőnye, a jubileumi, harmincadik látogatásra 2017-ben került sor. Tavaly a későbbi összetett győztes, a lett Krists Neilands diadalát ünnepelhette a miskolci közönség.
GYÖNGYÖS-KÉKESTETŐ. A Tour de Hongrie történetében tizedszer lesz hegyibefutó, de először ér véget a viadal hazánk legmagasabb pontján, a Kékestetőn. A hegytetőig vezető, nagyjából tizennyolc kilométer hosszú, helyenként tíz százalékot is meghaladó meredekségű emelkedő szinte minden alkalommal döntő befolyással bírt az összetett verseny végeredményére, tavaly is itt védte meg sárga trikóját Neilands két remeklő magyar fiatal, Dina Márton és Valter Attila előtt.
Bővebben: 5. szakasz



COVID-szabályok


Az eseményt a koronavírus-járvány miatt szigorú korlátozások mellett rendezik meg, a rajt- és célterületeken csak a szurkolók számára elkerített területeken lehet majd tartózkodni, az országutak mellett viszont szabadon lehet szurkolni a magyar résztvevőknek. A szervezők biztatják is erre a nagyközönséget, ugyanakkor arra kérnek mindenkit, hogy a kerékpáros karaván elhaladása idején viseljenek maszkot.

Bővebben: Szurkolni? Szabad!




Ha maradt még kérdésed


Írd meg nekünk a sajto@tdh.hu címre vagy küldd el a Facebookon!