Tdh 2020

Újabb World Tour-versenyző a Tour de Hongrie-n

Virtuális királyetap


Az M4Sport műsorán szombat délután jelentkezett a Tour de Hongrie magazin negyedik adására. Az öt részes sorozatban találkozhatunk napjaink legjobb magyar kerékpárosaival, akik egy „virtuális versenyben” össze is mérik erejüket. Mind az öt „versenynapon” végigjárjuk a körverseny idei tervezett útvonalát – félig-meddig virtuálisan, egy erre kifejlesztett applikáció segítségével ismert hazai és külföldi kerékpárosok is teljesítenek egy-egy szakaszt az adott napon.



A negyedik szakasz rajtja Miskolcon volt, a borsodi főváros a Tour de Hongrie történetében rögtön Budapestet követi: kilenc évtized alatt összesen harminckét alkalommal volt rajt vagy befutó helyszíne. Először 1926-ban járt itt a Magyar Körverseny mezőnye, a jubileumi, harmincadik látogatásra 2017-ben került sor. Tavaly a későbbi összetett győztes, a lett Krists Neilands diadalát ünnepelhette a miskolci közönség.



„Miskolc fantasztikus lehetőségekkel, gyönyörű természeti adottságokkal rendelkezik, itt találkozik a Bükk az Alfölddel, a Szinva patak völgye a Sajóval. Már az előző városvezetés számára is fontos volt, hogy megmutassa Miskolc adottságait ezen a versenyen keresztül, az idén is készültünk rá, hogy helyszínt biztosítsunk, innen indult volna a Tour de Hongrie legnehezebb szakasza. Bízunk abban, hogy ősszel erre valóban sor kerülhet” – üzente a nézőknek Veres Pál, Miskolc polgármestere.



A különleges Tour-szakasz ezúttal a 2018-as Magyar Körverseny felidézésével kezdődött: minden idők – addigi – legerősebb nemzeti körversenyére került sor 2018 augusztusában, a Tour de Hongrie a magyar erőpróbák közül először került az első kategóriás versenyek közé. Az M4Sport minden nap élő közvetítéssel jelentkezett, ráadásul a világ 195 országában napi összefoglalókat láthattak a televízió nézők az eseményről, amely az olasz Manuel Belletti győzelmével ért véget. A 2.1-es kategóriának megfelelő volt az érdeklődés a csapatok részéről, olyan klubok is érkeztek hozzánk, amelyek a világ nagy körversenyeinek rendszeres résztvevői, sőt, a Tour de Hongrie győztese is egy olyan kerekes lett, aki nyert már szakaszt a Giro d’Italián is.



Ehhez persze sok segítségre volt szükség. Egyrészt egy masszív kormányzati elhatározásra, amely nemcsak sporteseményként, hanem amolyan országimázs fejlesztő lehetőségként is kezeli a nemzeti körversenyt, amely a Tour de Hongrie előrelépéséhez teljesíthető célokat tűzött ki és megfelelő forrásokat is biztosít. Másrészt egy olyan profi partner közreműködésére, mint az A.S.O. Sokak számára ismerős lehet ez a cég, bár az általa gründolt márkák sokkal ismertebbek: az A.S.O. a rendezője többek között a Tour de France-nak vagy a Dakar Ralinak is. A francia cégóriás nyújtott segítséget abban, hogy a Tour de Hongrie a nemzetközi médiapiacra is kiléphessen, s ez olyan eredményeket hozott, hogy nem csupán az Eurosport adástükrében sikerült elhelyezni a magyar versenyt, hanem több más nagy szolgáltatóval is megállapodni. Így végül 195 országban volt látható az esemény minden napján egy órás összefoglaló, világszerte milliók láthatták a Magyarországon forgatott látványos felvételeket.



Nem véletlen, hogy a Tour de Hongrie történetében először olyan nagyságok is tiszteletüket tették hazánkban, mint a sportág egyik legendás alakja, a mindhárom nagy körversenyen győztes spanyol Alberto Contador, vagy a Giro d’Italia-győztes olasz Ivan Basso, akik saját profi csapatuk, a Polartec-Kometa magyarországi szereplése kapcsán tartották fontosnak személyes jelenlétüket. A „főnökök” érkezését a csapat egy szakaszgyőzelemmel tette emlékezetesebbé, az olasz Matteo Moschetti Székesfehérváron sprintelt a leggyorsabban, kevéssel a Tour de Hongrie után meg is kapta szerződését napjaink egyik legerősebb sztárcsapatához.



A hatnapos magyar viadalon végül két másik csapat, a prokontinentális Androni Giocattoli Sidermec és a lengyel CCC Sprandi Polkowice vetélkedéséből került ki a győztes, nyolcvannyolc év után ismét olasz bajnokot avattak a Tour de Hongrie versenyén, Manuel Belletti személyében. Ő sem akárki, nyert már szakaszt a Girón is, de pályafutásának első körversenyét nálunk nyerte. Jól szerepeltek a magyarok is, profi csapataink közül a Pannon Cycling Team kerékpárosai minden nap a főszereplők között voltak, előbb Dina Márton, majd Valter Attila volt harcban a legjobb hegyimenőt illető piros trikóért, de a másik profi csapatunk, a Kőbánya Cycling Team is ért el Top10-es eredményt a befutóknál.



Utóbbi rajthoz állt a virtuális Tour de Hongrie királyetapján, a huszonegy éves Valter Attila napjaink legmagasabban rangsorolt magyar országúti versenyzője, a tavalyi Magyar Körversenyen bronzérmes volt, de szakaszt nyert a mini Tour de France-on, a Tour de l’Aveniren is, a lengyel CCC Team World Tour-csapatban profiskodik. Valter Attila mellett a huszonkét éves Dina Dániel ült nyeregbe az „okosgrögőn”, az Epronex-BSS Oil Team versenyzője U23-as magyar bajnoki bronzérmes, tavaly részt vett az Európa Játékokon, negyedszer indulhatna a Magyar Körversenyen.



„Sajnos mi elkezdeni sem tudtuk a szezont a csapatommal, egyéni edzésekkel készülünk. A világban kialakult helyzetnek senki sem örül, nagyon jó kezdeményezés ez a virtuális verseny, hogy legalább így egy kis motivációt tudunk adni a többieknek” – vélekedett Dina Dániel. „Visszasírom a valóságot! Remélem, hogy minél hamarabb letekerhetem kint is ezt a szakaszt. Egyre jobban előtörnek a tavalyi kékesi emlékek, s ezekből egyre jobban erőt tudok meríteni. Végiggondoltam, hogyan is csináltam tavaly, milyen jól ment, de azon is volt időm eltöprengeni, hogy hogyan tudtam volna megnyerni. Remélem, lesz még erre lehetőségem” – árulta el menet közben Valter Attila.



Az időeredményekből nem szabad messzemenő következtetést levonni, hiszen a kerékpárosok a felkészülésük más-más szakaszában vállalták az okosgörgős tekerést, de azoknak támpontot adhat Valter Attila (1:21:13) és Dina Dániel (1:23:59) eredménye ahhoz, hogy a saját erejüket próbára tegyék. Az adásokkal egyidőben játékot is hirdetnek a Tour de Hongrie szervezői: az „okosgörgővel” rendelkező kerékpárosok egy héten át otthon is teljesíthetik a Tour de Hongrie „virtuális” szimulált szakaszait, a résztvevők között értékes ajándékokat sorsolnak ki. A játékról részletek a verseny honlapján: KLIKK IDE!



A virtuális etap befutója ezen a napon Gyöngyös-Kékestető volt, a Tour de Hongrie történetében tizedszer lenne hegyibefutó hazánk legmagasabb pontján. A hegytetőig vezető, nagyjából tizennyolc kilométer hosszú, helyenként tíz százalékot is meghaladó meredekségű emelkedő szinte minden alkalommal döntő befolyással bírt az összetett verseny végeredményére, tavaly is itt védte meg sárga trikóját Neilands két remeklő magyar fiatal, Dina Márton és Valter Attila előtt. „Mindig jó házigazdák voltunk és örömmel láttuk a mezőnyt, a gyöngyösiek szeretik a kerékpározást, a turizmusnak pedig az egyik húzóágazata nálunk a kerékpársport. A koronavírussal gyakorlatilag megállt az élet, leállt a Mátra, nem működtek a szállodák, de most már megindult a nagyüzem, jönnek a kirándulók, jönnek a motorosok és a kerékpárosok. Vadonatúj út fogadja a Kékesre felkerekezőket, kiváló minőségű pálya fogadja majd a versenyzőket” – üzente Hiesz György, Gyöngyös polgármestere.



A magazinban az idei Tour de Hongrie-ra nevező topcsapatok közül Szilasi László ezúttal is bemutatott kettőt. Elsőként az első World Tour-szezonját futó Israel Start-Up Nation együttesét, nem is volt kérdés, hogy meghívást kap ez a csapat, hiszen a címvédő Krists Neilands is ebben a klubban szerepel. Megismerkedhettünk a legendás Movistar együttesével is, a világbajnok, Vuelta a Espana-győztes Alejandro Valverde klubja utolsóként küldte el nevezését a Magyar Körversenyre.



„Hatalmas átalakuláson ment át az életünk, most olyan időket élünk, hogy még a tévében sem lehet sportot nézni, arról pedig, hogy sportversenyt rendezzünk, gyakorlatilag szó sem lehet. Ez is egyre inkább hiányzik az embereknek. Készült egy felmérés a Magyar Turisztikai Ügynökség készítette, ez alapján az látszik, hogy minden eddiginél nagyobb igény jelentkezik az aktív turizmusra. Nagyon sokféle programmal, elképzeléssel szólítjuk az embereket, nagyon bízunk abban, hogy ezeket az igényeket Magyarországon fogják kielégíteni. Fantasztikus országban élünk, reménykedünk, hogy minél többet fognak Magyarországon mozogni, s ebben a kerékpározásnak kiemelt szerepe lesz” – fogalmazott Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.



„Ebben az évben a májusi Tour de Hongrie-ra készültünk, a Giro d’Italia magyarországi szakaszaira kellett figyelnünk, s mivel az Olasz Körverseny szakaszaira a Dunántúlon került sor, ezért a Magyar Körversennyel átmentünk Kelet-Magyarországra, Észak-Magyarországra, hogy az ország minden részére jusson profi kerékpársport – mondta Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője. – Most már tudjuk, hogy egy kicsit másként alakult az élet, ennek ellenére maradtunk az eredeti útvonalunknál, azoknál a városoknál, akikkel szerződtünk, hiszen mindenkivel jó partneri viszonyt alakítottunk ki, és minden város szívesen várja a Tour de Hongrie mezőnyét.”



A zárónapon, a vasárnapi adásban a Dunántúlra, a Pilisbe vezet a karaván útja. A rajt és a befutó helyszíne egyaránt Esztergom lesz, velünk teker majd az amerikai Team Novo Nordisk igen rutinos profija, a harmincöt esztendős, magyar bajnok, olimpikon, több nagy UCI-versenyen diadalmaskodó Kusztor Péter, illetve a tavalyi Tour de Hongrie egyik magyar hőse, a huszonnégy éves Dina Márton, aki immár második esztendeje Alberto Contador csapatában, a Kometa-Xstrában profiskodik. Az adás megtekinthető az M4Sport csatornáján, illetve a online a https://mediaklikk.hu/m4-elo címen. A műsort az élő adás után megosztjuk saját csatornáinkon, a Facebookon és a Youtube-on is.